Ország-világ

2019.03.27. 10:27

Novák: a Fidesz kezdeményezte néppárti tagságának felfüggesztését

Novák Katalin arról beszélt, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt nem ért egyet a családi értékek és a keresztény kultúra védelmének fontosságában, valamint a bevándorlás kérdésében sem.

A Fidesz kezdeményezte tagsága felfüggesztését az Európai Néppártból (EPP), mert úgy gondolja, el kell gondolkodni a közös jövőn - közölte a nagyobbik kormánypárt külügyekért felelős alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.


Novák Katalin azt mondta, el kell gondolkodni azon, milyen Európában szeretnénk élni, és azon is, hogyan tudja a Fidesz képviselni a magyarok érdekeit, mert fontos, hogy az Európai Unión belül a magyarok megmaradhassanak magyaroknak.

    

A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud - hangsúlyozta.

    

Az alelnök úgy fogalmazott, az Európai Néppárt vizsgálata alatt Magyarország célja, hogy eloszlassa "az álhíreken alapuló legendákat", amelyeket Magyarországról szőnek, ezért első lépésként a néppárt által létrehozott, három EPP-képviselő alkotta "bölcsek tanácsának" egy 130 oldalas dokumentumot küldenek, amelyben pontról pontra cáfolják a vádakat.

    

A fő feladat azonban nem a védekezés, hanem a jövőről való gondolkodás - emelte ki.

    

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról beszélt, a Fidesz és az Európai Néppárt nem ért egyet a családi értékek és a keresztény kultúra védelmének fontosságában, valamint a bevándorlás kérdésében sem. Ezekről az értékekről azonban nem szabad, és a Fidesz pedig nem is fog lemondani - közölte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában