Ország-világ

2019.03.12. 15:17

A nem uniós állampolgárok adatai is bekerülhetnek az EU központosított bűnügyi adatbázisába

A kiterjesztett, új adatbázis segítségével az egész közösségen belül jobban nyomon követhetők lesznek az unióba érkezők esetlegesen a bűnügyi nyilvántartásában szereplő emberek adatai.

Az Európai Parlament (EP) új uniós információs nyilvántartó rendszer felállítását hagyta jóvá, amelynek segítségével ezentúl hatékonyabban és gyorsabban megosztható a nem uniós állampolgárokra vonatkozó bűnüldözési adatok nagy része - közölte az uniós parlament kedden.


Az EP strasbourgi plenáris ülése által 379 szavazattal, 170 ellenszavazat és 118 tartózkodás mellett elfogadott új, központosított adatbázis (ECRIS-TCN) az uniós polgárok priuszáról, azaz bűnügyi szempontból fontos előéletről szóló adatcserét szolgáló, már meglévő Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszert (ECRIS) egészíti ki.

    

A kiterjesztett, új adatbázis segítségével az egész közösségen belül jobban nyomon követhetők lesznek az unióba érkezők esetlegesen a bűnügyi nyilvántartásában szereplő emberek adatai, illetve a tagállamok hatóságai gyorsan kideríthetik, hogy egy nem uniós állampolgár szerepel-e bármely más tagállam bűnügyi nyilvántartásában. A gyorsabb információcsere segíti a határokon átnyúló bűnözés és a terrorizmus elleni fellépést - hangsúlyozták.

    

Mint közölték, az ECRIS-TCN rendszer az uniós és egy nem uniós ország kettős állampolgárságával rendelkezők adatait is tartalmazza, így a priusszal rendelkezők többé nem rejthetik el múltjukat egy másik útlevél segítségével.

    

Az Európai Parlament és a tagállami szakminiszterekből álló tanács tárgyalói korábban abban is megállapodtak, hogy a tagállami bírák és ügyészek mellett az Europol, az Eurojust és a jövőbeli Európai Ügyészség egyaránt hozzáfér majd az ECRIS-TCN rendszerhez - tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában