Ország-világ

2018.12.15. 18:30

Veszprém polgármestere: Nagyfokú bizalmat sikerült kialakítani a régió szereplői közt az EKF pályázat előkészítése során

Bár Veszprémben pezsgő kulturális élet zajlik, szeretnének még több embert bevonni a programba, ezért Veszprém egyfajta városfejlesztő és közösségépítő eszközként is tekint a programra.

Veszprém polgármestere szerint nagy siker a városnak az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím.


Mint Porga Gyula szombaton az MTI-nek elmondta, az elmúlt években komoly társadalmi támogatottságot sikerült építeni a program köré. Veszprém pályázata a Beyond címet viseli, ami arra utal, hogy szeretnének túllépni korábbi nehézségeiken, lebontani a falakat az önkormányzatok, a vállalkozói és a civil szféra között - emelte ki a polgármester.


Hozzátette: nagyfokú bizalmat sikerült kialakítani a régió szereplői közt az előkészítés során, és ha ezt meg tudják tartani, sikeres lesz a program végrehajtása is. Porga Gyula hangsúlyozta: az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím nem csak egy évről szól, már 2019 elején meg kell kezdeni a munkát. Nagy a felelősség, hiszen 2023-ban Veszprém egyetlen városként lesz Európa kulturális fővárosa, és nemcsak a régió, hanem egész Magyarország kultúráját kell közvetítenie Európa felé.


A polgármester arról is beszélt, hogy nem terveznek nagy infrastrukturális beruházásokat - ezt már a beadott pályázatban is hangsúlyozták -, és fontosnak tartja, hogy fenntartható módon hajtsák végre a programot. Célként tűzték ki a Balatont és a térséget jellemző szezonalitás megszüntetését, mert - mint arra Porga Gyula rámutatott - a potenciál és az infrastruktúra rendelkezésre áll a térségben ahhoz, hogy egész évben tudjanak vendégeket fogadni.


Bár Veszprémben pezsgő kulturális élet zajlik, szeretnének még több embert bevonni a programba, ezért Veszprém egyfajta városfejlesztő és közösségépítő eszközként is tekint a programra - tette hozzá. Megjegyezte: több európai középvároshoz hasonlóan Veszprémre is jellemző, hogy a tehetséges fiatalok elmennek nagyobb városokba - akár a fővárosba vagy Nyugat-Európába -, a pályázat segítségével ezt a tendenciát is megfordítanák.


Olyan szolgáltatásokat szeretnének nyújtani a térségben, hogy a fiatalok, ha el is mennek, visszatérjenek és itt tudjanak kiteljesedni. Az EKF-projekt független nemzetközi szakértői testülete Veszprém pályázatát támogatta az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre, a döntést pénteken jelentették be Budapesten.


A címért hét magyar város - Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém - indult, a második fordulóban Debrecen, Győr és Veszprém közt dőlt el, hogy melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban.

Címkék#dunántúl

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában