2018.12.25. 07:52
Elhunyt az iráni legfelsőbb vezető tanácsadó testületének az elnöke
Hetvenéves korában meghalt Hasemi Sahrudi ajatollah, Ali Hamenei ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság legfelsőbb vallási és politikai vezetője tanácsadó testületének az elnöke - jelentette az iráni állami média hétfőn.
Sahrudi hosszas betegeskedés után, egy észak-teheráni kórházban hunyt el, értesülések szerint emésztőrendszeri rákban.
Az ajatollah közeli szövetségese volt Hameneinek, haláláig ő irányította a legfelsőbb vezető tanácsadó testületét, amelynek a törvényhozás és a vallástudósokból álló Őrzők Tanácsa közti különbségek rendezése, elbírálása is a feladata.
Korábban a legfőbb vezetőt kinevező és munkáját felügyelő Szakértők Tanácsának elnöke volt, illetve 1999 és 2009 között az iráni legfelsőbb bíróságot irányította.
Az iraki Nedzsefben született Sahrudi Ruholláh Homeini ajatollahval, az 1979-es iráni iszlám forradalom atyjával is szoros kapcsolatot ápolt, amikor az iszlám köztársaság alapítója éveket töltött száműzetésben Sahrudi szülővárosában. Sahrudi a börtönt is megjárta politikai tevékenysége miatt Szaddám Huszein Irakjában a hetvenes években.
Bírálói szerint a legfelsőbb bíróság vezetőjeként Sahrudi nem fogta magát vissza a halálbüntetések kiszabásában, jóllehet, több reformot is megvalósított, például betiltotta a kövezés általi halált. Jogvédők szerint az ajatollah kudarcot vallott abban, hogy véget vessen a politikai és az emberi jogi aktivisták önkényes letartóztatásának, illetve a fogvatartottak bántalmazásának, kínzásának. Amíg ő vezette a bíróságot, több tucat hírlapot tiltottak be, sok újságírót és bloggert ítéltek hosszas börtönbüntetésre.