Ország-világ

2018.12.28. 16:45

Donald Trump a határ lezárásával fenyegetőzik, ha nem szavazzák meg a fal költségvetését a kongresszusban

Az amerikai elnök követelése és a demokraták ellenkezése részleges kormányzati leálláshoz vezetett, ami már csaknem egy hete tart.

A Mexikóval közös határ lezárásával fenyegetőzött pénteken Donald Trump amerikai elnök arra az esetre, ha a demokraták nem szavazzák meg a két ország közötti határon építendő fal költségvetését a kongresszusban.


"Kénytelenek leszünk teljesen lezárni a déli határt, hacsak nem érnek el megállapodást (a fal költségvetésére vonatkozóan) az obstrukciós demokratákkal" - írta Trump pénteken a Twitter közösségi portálon.


Az amerikai elnök arra irányuló követelése, hogy a költségvetésben szerepeljen az amerikai-mexikói határon építendő falra szánt több mint ötmilliárd dollár is, és a demokraták ellenkezése részleges kormányzati leálláshoz vezetett, ami már csaknem egy hete tart.


A kormányzat a múlt szombaton állt le részlegesen - ami azt jelenti, hogy nem a kormányzat egésze, hanem a kormányzati hivatalok és ügynökségek egy része állt le -, mert a törvényhozóknak nem sikerült egyezségre jutniuk a kormányzati működéshez szükséges költségvetésben, amelyet a képviselőházzal ellentétben a szenátus nem szavazott meg.


A részleges kormányzati leállás miatt mintegy 420 ezer szövetségi alkalmazott nem kap fizetést, míg további 380 ezret szabadságra küldtek. A hét végén a Fehér Ház azzal a javaslattal élt, hogy az elnök által eredetileg kért 5,7 milliárd dolláros összeget csökkentenék, ugyanakkor a demokratáknak emelniük kellene az általuk elfogadhatónak tartott 1,3 milliárdos összeget.


A Fehér Ház költségvetési igazgatója, Mick Mulvaney által előterjesztett javaslatot a demokrata párti törvényhozási vezetők nem fogadták el, jelezve, hogy 1,6 milliárd dollárnál többet nem hajlandóak megszavazni.


Az amerikai elnök egyik pénteki Twitter-bejegyzésében egyúttal ismét azzal fenyegetőzött, hogy az Egyesült Államok az "összes" éves pénzügyi támogatást megvonja Guatemalától, Hondurastól és Salvadortól "megtorlásképpen" az Egyesült Államok felé tartó közép-amerikai migránskaravánok miatt.


"Honduras, Guatemala és Salvador semmit sem tesz az Egyesült Államokért, csak a pénzünket viszi el. Azt mondják, hogy újabb karaván van kialakulóban Hondurasban, és semmit sem tesznek ez ügyben. Meg fogjuk vonni a támogatást ettől a három országtól, amelyek évek óta kihasználják az Egyesült Államokat!" - fogalmazott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában