Ország-világ

2018.10.25. 19:21

Kormányszóvivő: a CEU bejelentése egy Soros-féle politikai blöff

Ha nincs megoldás decemberig, az új hallgatók Bécsben kezdenek - jelentette be a CEU elnök-rektora.

MTI

A kormány szerint a Közép-Európai Egyetem (CEU) bejelentése, hogy az amerikai diplomák kiosztását Bécsbe költöztetik, egy "Soros-féle politikai blöff" - mondta a kormányszóvivő csütörtökön, a CEU sajtótájékoztatójára reagálva.


[namelink name="Kovács Zoltán"] úgy fogalmazott, a Közép-Európai Egyetem "ezelőtt is, ma is és véleményünk szerint a jövőben is" Magyarországon fog működni. Az a bejelentés, hogy az egyetem az amerikai diplomák kiosztását Bécsbe költözteti, ennek a politikai blöffnek a része, a kormány pedig ilyenekre nem reagál, nem dolga ezekkel foglalkozni - jelentette ki.


Kovács Zoltán a további tárgyalásokra vonatkozó kérdésekre válaszolva azt mondta, inkább azokkal a tényekkel kellene a CEU-nak foglalkoznia, amelyeket "már ezerszer közöltek velük". Az egyetem pontosan ismeri a magyar szabályozást, amelyek szerint működhetne, a tényleges megfelelés helyett azonban politikai blöff a válasz - tette hozzá.


Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora csütörtök délután jelentette be, hogy ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni a Közép-Európai Egyetem (CEU) körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában