Ország-világ

2018.10.10. 15:57

Csehországban is kémkedett Szkripal után a két orosz gyanúsított

A Radiozurnál, cseh rádió értesülését a cseh civil elhárítás nem kommentálta.

Csehországban is kémkedett Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynök és lánya, Julija Szkripal után az a két orosz állampolgár, akiket a brit hatóságok az ő megmérgezésükkel gyanúsítanak - jelentette szerdán a közszolgálati cseh rádió.


A híradás szerint a két férfi 2014 októberében titokban Csehországban járt, és titokzatos látogatásuk időpontja egybeesett Szkripal prágai látogatásával, aki megbízható cseh hírszerzői források szerint találkozott a szolgálatok tisztjeivel, segített nekik az orosz titkosügynökök leleplezésében. A rádió forrásai meg vannak győződve arról, hogy az oroszok már akkor figyelték Szkripal tevékenységét.

    

"Úgy néz ki, hogy az oroszoknak volt egy kommandójuk, amelynek tagjai Szkripalt már jóval a gyilkossági kísérlet előtt figyelték" - mondta a Radiozurnal adónak a neve elhallgatását kérő cseh titkosszolgálati forrás.

    

Az angliai székhelyű Bellingcat nevű brit oknyomozó csoport a Salisbury városában Novicsok katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett márciusi merényletkísérlet mindkét gyanúsítottját azonosította. A Bellingcat szerint egyikük, a Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel utazó orosz állampolgár valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredese. A másik, Alekszandr Petrov névre kiállított útlevelet használó gyanúsított pedig Alekszandr Jevgenyjevics Miskin, a GU katonaorvosa.

    

Bosirov és Petrov 2014 október közepén járt Csehországban, s mindkettőjük iránt később a cseh hírszerzők, illetve a szervezett bűnözés elleni központ nyomozói is érdeklődtek.

    

A Radiozurnál értesülését a cseh civil elhárítás nem kommentálta. "A Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) ilyen jellegű értesüléseket elvből nem kommentál" - mondta Ladislav Sticha, a BIS szóvivője a rádiónak.

    

A Radiozurnal forrásai szerint a két orosz ügynök ugyanazt az álnevet használta 2014 októberében Csehországban, mint tavasszal Angliában.

    

Oroszország prágai nagykövetsége sem kívánt nyilatkozni a rádiónak. A nagykövetség szerint az ügyben a cseh hatóságokhoz kell fordulniuk az újságíróknak.

    

A Radiozurnal megjegyezte: Csehország az utóbbi években több orosz kémet is kiutasított az országból, de egyiküket sem hozták összefüggésbe a Szkripal-üggyel.

Címkék#Csehország
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában