2018.08.18. 09:00
Már Szent István korában is tisztelték a mesterembereket
Nagy szüksége volt Szent Istvánnak a mesterek munkájára, hogy kiépítse és megszilárdítsa az új államát. A honfoglalás előtt is kiemelkedő színvonalon dolgozó ötvösök és kovácsok például új eljárást hoztak magukkal, de a nyugati mesterektől, szerzetesektől volt is mit tanulniuk őseinknek.
Az ünnepek, fesztiválok, szabadtéri rendezvények elengedhetetlen részévé vált hazánkban a kézműves termékek vására: bőrművesek, kovácsok, fazekasok, üvegfújók, szövők portékáitól roskadoznak az árusasztalok a forgatagban. Különösen igaz ez az államalapítási ünnep szabadtéri rendezvényeire, sőt a legnagyobb népművészeti fesztivált, a Mesterségek Ünnepét is ilyenkor rendezik a budai Várban.
A kézművességnek ma leginkább hagyományőrző szerepe van, de vajon milyen helyzetben voltak a mesteremberek Szent István idejében?
Megbecsült jurtatetőfedők
Bár István király államszervezési munkájának, a kereszténység felvételének és a Koppánnyal való leszámolásának nagy történelmi jelentősége volt, a hétköznapi emberek életében a letelepedés és a vallás felvétele fokozatosan történt, általában nem jöttek hirtelen változások a mindennapokban.
– Az emberek javában ugyanúgy jurtában éltek István idejében, mint előtte – sőt, még a XII. században is. Szokásaik, napi teendőik megegyeztek a Kárpát-medencébe való megérkezés előtt végzett feladatokkal. Így nem tudunk egyértelmű vonalat húzni, ezzel együtt azonnali változást megítélni a legtöbb mesterség esetében sem – kezdte Turda Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történésze. – Azt azonban elmondhatjuk, hogy általánosságban a mesterembereket egyfajta megbecsülés övezte, mivel tevékenységükhöz hatalmas szakértelemre, sokszor türelemre volt szükség, munkájuk és termékeik jelentőségével mindenki tisztában volt, mert azok nélkül elképzelhetetlenek voltak a mindennapok – folytatta a történész.
A nemezkészítés például továbbra is kiemelt szereppel bírt, mert a gyapjúból készült anyagot nagyon sokféleképpen felhasználták: ezzel terítették be a jurta tetejét, süvegeket, szőrcsizmát, nyereg alá izzasztót készítettek belőle, sőt páncél alapanyagául is szolgált; de többek között a fonók és a fazekasok is a hétköznapi felhasználásra állították elő termékeik többségét.
Rézműves sátor. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Könnyűlovasokat szereltek fel
Az új államrenddel nem szűnt meg a fegyverkezés fontossága, hiszen hadseregre Istvánnak is szüksége volt.
– Hasonlóan régi mesterségnek tekinthetjük az íjkészítést, amely a leghatékonyabb fegyvert adta a nomád harcos számára. Ugyanilyen jelentőséggel beszélhetünk a bőrművességről. Ezek a foglalkozások azért is voltak fontosak, mert annak ellenére, hogy a harcászatban megjelentek az idegen, főleg német nehézpáncélos elemek, a magyar katonaság jelentős részét még mindig a könnyűlovasság tette ki, amelynek felszerelése rendkívül fontos volt – magyarázza Turda Gábor.
Ugyanezért nem vesztettek renoméjukból a szíjgyártók és nyergesmesterek, akik a kardcsiszolással foglalkozó csiszárokkal, fegyverkovácsokkal, tímárokkal, szűcsökkel, kerékgyártókkal együtt a legősibb magyar iparosok közé tartoztak.
Fémművesség világszínvonalon
– A magyar ötvösség már a honfoglalást megelőző időben is nagyon magas minőségű volt, csodálatos alkotások maradtak ránk, gondoljunk csak például a tarsolylemezekre, amelyek közül az 1896-ban fellelt, gazdagon díszített tiszabezdédi vagy a rakamazi tarsoly turulábrázolása él élénken a köztudatban – mondta az emlékpark történésze.
Legtöbbször bronzból, ezüstből készítették a tárgyakat, gazdag aranyozással. A tarsolylemezeken kívül az ötvösök sisakdíszeket, különböző korongokat készítettek. A tárgyakat egyedi berakással és poncolással, azaz ismétlődő motívumokkal díszítették.
Az ötvösök mellett a kovácsok munkásságát is ki kell emelni, hiszen olyan technológiát hoztak magukkal a Kárpát-medencébe, amelyet addig Európában nem ismertek. Ez az eljárás az úgynevezett damaszkolás, amellyel a könnyen kitermelhető, felszínközeli gyepvasból hajtásos módszerrel nyerték ki az ércet. – Ennek segítségével kiváló szablyákat tudtak készíteni, amelyek könnyűek, ugyanakkor hajlíthatóak, de meglehetősen kemények is voltak – mondta a szakértő.
Ennek a két mesterségnek maradt fenn a legtöbb tárgyi emléke is – anyagukból adódóan számos régészeti leletet, használati tárgyat és kincset láthat a múzeumokban ma is az utókor.
A hagyományos kézműves termékek vására ma a nemzeti ünnep szabadtéri programjainak elengedhetetlen része. Látogatók a Mesterségek Ünnepén a budai Várban. MTI-Fotó: Máthé Zoltán
Idegenek hoztak új tudást
Természetesen nem maradt minden változatlan: az új vallás és államforma új mesterségeket és szaktudást is magával hozott – István hathatósközbenjárásával, amiből bajor felesége, Gizella is kivette a részét: a későbbi királynéval nemcsak papok és lovagok érkeztek, hanem mesteremberek is.
– Az István államszervező tevékenysége nyomán nagy számban érkező, főleg német mesterek a királyi műhelyekben dolgozva honosították meg szakmájukat. Megtelepedtek emellett például a nagy mezőgazdasági szakértelemmel rendelkező szerzetesek is, akik a kolostorokban végeztek oktató, gyógyító, termelő tevékenységet. Az új mesterek „hiányszakmákat" végeztek a király támogatásával: leginkább a keresztény valláshoz tartozó liturgikus tárgyak készülhettek a királyi műhelyekben, de szintén idegen behatáshoz köthetjük a pénzverés megjelenését is – magyarázza a történész.
– Ugyanakkor az ábrázolásvilágot tekintve nem hoz a keresztény vallás megjelenése sok újat, hiszen például a már említett tiszabezdédi lemezen a jól ismert indás-életfás ábrázolás mellett egy bizánci keresztet is találunk – folytatja.
A mesteremberek munkái tehát a korok viszonyaihoz alkalmazkodva ugyan, de ezután is folyamatosan végigkísérték a történelmünket, és mamár ugyanófőként kuriózumként, de még mindig vannak hagyományos technikákkal dolgozó kézművesek, mesterek.
– Szerencsére akadnak lelkes hagyományőrzők ma is, akik korabeli technikákat megidézve készítik el akár a régészeti leletek másolatait. Ez nagyon fontos dolog, ugyanis népünk történetének jelentős hagyatékát teszik elérhetővé a XXI. század emberei számára. Számuk egyre inkább növekszik, így az érdeklődőknek egyre könnyebbé válik olyan programokat, fesztiválokat vagy csak mestereket találni, ahol ezekről a mesterségekről, tárgyakról vagy elkészítési technikákról tudnak információkat szerezni, netán saját maguk számára beszerezni egy-egy ilyenkézzel készült darabot – zárta Turda Gábor.
Tordai Zoltán fafaragó kopjafát készít. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Központban a szövés-fonás
Az idei Mesterségek Ünnepén a szövést és a fonást emelték ki a szervezők. Milyen jelentőségük volt ezeknek a mesterségeknek egy évezreddel ezelőtt? – tettük fel a kérdést a történésznek. – A szövés-fonás meglehetősen fontos mesterség volt, a mindennapi eszközök jelentős részétkészítették így eleink. Mivel nagyszámú juhot tartottak, a fonálfeldolgozás a nemezkészítés mellett a másik legfontosabb módja volt a gyapjú felhasználásának, gondoljunk a ruházat elkészítésére. A szövés-fonás általában a nők által végzett feladatnak számított, és mivel nem a „különleges" tevékenységek közé sorolták, alig maradt fenn róla tárgyi és írásos anyag – mondta Turda Gábor.
A királyné is kézműveskedett
István király felesége, Gizella maga is szerette a kézműveskedést: a magyar koronázási palást a vezetésével készült, és saját keze munkája is benne van. Készített oltárterítőket és templomi szertartási tárgyakat, sőt, egy aranylemezekkel borított tölgyfa keresztet is.