2018.08.14. 14:53
Genovai hídomlás: 42-re nőtt az áldozatok száma, keresik a tragédia felelőseit - videók, fotók
A genovai főügyész szerint egyértelmű, hogy nem "véletlen baleset" történt.
Pontosított a román külügyminisztérium: nem halt meg, csak megsebesült az egyik román áldozat
A román külügyminisztérium szerda este közzétett pontosítása szerint nem halt meg, csak súlyosan megsebesült a genovai keddi hídomlás egyik román áldozata.
A tárca közleménye szerint a korábban halottnak tekintett román férfit mély kómában ápolják az egyik genovai kórházban. A román külügy szerint az olasz hatóságok azonosítási nehézségei vezettek a korábbi téves tájékoztatáshoz. Ez azonban csak akkor derült ki, amikor megérkeztek a holttest azonosítására a román áldozat hozzátartozói. Ők állapították meg, hogy az az halott, akit az olasz hatóságok a megtalált iratok alapján a román áldozatnak tekintettek, nem a hozzátartozójuk.
A külügyminisztérium közölte: az olasz hatóságok megteszik a szükséges lépéseket annak a határozatnak a kijavítása érdekében, amelyben korábban halottnak nyilvánították a román állampolgárt.
A minisztérium korábban azt közölte, hogy két román állampolgár vesztette életét a szerencsétlenségben. A Mediafax hírügynökség délutáni híradása szerint az egyik román áldozat egy dél-romániai 35 éves teherautósofőr.
Korábban írtuk:
A beomlott olasz híd üzemeltetőjét vádolták, valamint az Európai Unió költségvetési megszorításait említették a keddi genovai tragédia felelőseit kereső olasz politikusok. A genovai főügyész szerint egyértelmű, hogy nem "véletlen baleset" történt.
Az Atlantia infrastruktúra-fejlesztő csoport tagjaként működő Autostrade (ASPI) szerdán kiadott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy rendszeres és mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatokat folytatott a híd szerkezeti állapotának ellenőrzésére, és ezek mindeddig megnyugtató eredménnyel szolgáltak.
[namelink name="Kövér László"], az Országgyűlés elnöke kondoleáló táviratot küldött az olasz szenátus elnökének, Maria Elisabetta Alberti Casellatinak, valamint a képviselőház elnökének, Roberto Ficónak a keddi genovai viadukttragédia miatt - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
Szilágyi Zoltán azt írta, Kövér László őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki olasz kollégáinak és az elhunytak hozzátartozóinak, mielőbbi gyógyulást kívánva a sérülteknek.
Francesco Cozzi genovai főügyész szerdán újságíróknak elmondta: a nyomozás során elsősorban az 51 éve épült híd karbantartását és terveit vizsgálják majd. Cozzi hozzátette: nem tudja, hogy terhel-e bárkit törvényes felelősség a tragédia miatt, de abban biztos, hogy nem "véletlen baleset " történt. A híddal kapcsolatban senki sem tett panaszt az elmúlt években - mutatott rá -, de a nyomozás a híddal kapcsolatos korábbi dokumentációkra is kiterjed. Hangsúlyozta: ha az ügyészségnek tudomása lett volna a híd biztonságát illetően felmerülő bárminemű kételyről, munkatársai - mint fogalmazott - nem autóztak volna keresztül rajta havi húsz alkalommal maguk is.
Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter ugyanakkor arról számolt be, hogy már folyamatban volt egy 20 millió eurós (6,5 milliárd forint) pályázati kiírás arra, hogy jelentős biztonsági fejlesztéseket végezzenek a hídon.
Az ASPI az után adta ki közleményét, hogy Toninelli a Facebookon közzétett bejegyzésében a híd fenntartóinak lemondását követelte, továbbá kezdeményezte, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától. A miniszter ezen felül 150 millió euróig (48,69 milliárd forint) terjedő büntetés kiszabását javasolta a cégre vonatkozóan, és kötelezné az üzemeltetőt a híd újjáépítési költségeinek fedezésére.
A közlekedési miniszter a korábbi olasz kormányzatokat is megvádolta, mégpedig azzal, hogy politikai hozzájárulásért cserébe szemet hunytak az autópályák biztonsága felett.
Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt vezetője ugyancsak az ASPI-t tette felelőssé a tragédia miatt, Matteo Salvini olasz belügyminiszter pedig szintén a cég engedélyeinek megvonását indítványozta.
Az ASPI közleményében kiemelte: a híd karbantartási programját a rendszeres ellenőrzések alapján határozták meg, és ezt a közlekedési minisztérium is jóváhagyta.
A vállalat összehívta az igazgatósági tanács rendkívüli ülését, a testület várhatóan a jövő héten ül össze.
Salvini az EU Olaszországra kirótt megszorításait is hibáztatta a tragédiáért, és ígéretet tett rá: a jövőben nem hagyja majd, hogy az EU költségvetési megszorító előírásai miatt szenvedjen csorbát az ország biztonsága.
Az olasz állami rádió jelentése szerint az M5S képviselői 2013-ban megkérdőjelezték egy nagyszabású és költséges infrastruktúra-ellenőrzési program szükségességét, pazarlónak tartva az intézkedést. A keddi tragédia után azonban az erre vonatkozó bejegyzést eltávolították a párt weboldaláról.
A hídomlás halálos áldozatainak száma szerdán negyvenkettőre nőtt, de a helyszínen még mindig folyik az eltűntek keresése - közölte Cozzi szerdán a RAI közszolgálati televízióval.
Ferenc pápa a római Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívővel együtt imádkozott a tragédia áldozataiért és hozzátartozóikért. A katolikus egyházfő elmondta: lélekben az áldozatokkal, a sérültekkel és családjaikkal, valamint azzal a több száz emberrel van, akik a történtek következtében otthonaik elhagyására kényszerültek.
A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet.
Az áldozatok között két román, két albán és négy francia állampolgár is van. A belügyminiszter közölte, hogy az áldozatok között három gyermek van.
A Vöröskereszt Genovai Bizottsága 50 ágyat biztosít azok rendelkezésére, akik a baleset következtében fedél nélkül maradtak, további ágyakat biztosít rövidesen a campomoronei bizottság is - közölte az olaszországi vöröskereszt. A hídomlás körzetében lévő otthonaikból mintegy 630 embert kellett kimenekíteni.
Az áldozatok hozzátartozóinak mintegy tizenöt pszichológus nyújt segítséget.
Giovanni Toti, Liguria régió elnöke, a Forza Italia politikusa szerint az áldozatok száma tovább nőhet. Toti akkor beszélt erről, amikor Guiseppe Conte kormányfővel meglátogatta a kórházban a sérülteket. A hídomlásban tizenhatan sérültek meg, a liguriai prefektúra szerint tizenkét sérült állapota válságos. Toti emlékeztetett, hogy "számos eltűnt" van még a híd romjai alatt. A mentők több autót láttak a romok között.
Olaszország nemzeti gyászt készül bevezetni az áldozatok emlékére.
Az olaszországi infrastruktúra helyenként tragikus állapotban van a helyi lapok szerint. A "beteg híd" - ahogyan a Corriere della Sera cíamű olasz napilap nevezte a Morandi hidat - szerencsétlenségét számos kisebb, kevésbé tragikus esemény előzte meg. A La Reppubblica szerint 300 híd és alagút szorul javításra Olaszország-szerte.
Korábban írtuk:
Negyvenkettőre nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, és többen eltűntek - közölte szerdán Francesco Cozzi genovai főügyész a RAI közszolgálati televízióval.
Cozzi tudatta, hogy ez valószínűleg még mindig nem az áldozatok végleges száma. A RAI szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.
Cozzi megerősítette, hogy három gyerek is van a halottak között. Matteo Salvini belügyminiszter korábban arról beszélt, hogy: 8, 12 és 13 éves gyerekek haltak meg a tragédiában.
Korábban írtuk:
Harmincnyolcra nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, és többen eltűntek - közölte újságírókkal a Dél-Olaszországban tartózkodó Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerdán.
A RAI közszolgálati televízió híradása már korábban 38 halálos áldozatról számolt be, de ezt nem sokkal később maga Salvini cáfolta. A híradás szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.
Egy román állampolgárságú halálos áldozata is van a genovai hídomlásnak - közölte szerdán a román külügyminisztérium.
A tárca közleménye szerint a torinói román konzulátus mobil egysége utazott a helyszínre, hogy konzuli segítséget nyújtson a szerencsétlenség esetleges román áldozatainak. Az azonosítás során derült ki, hogy a halálos áldozatok egyike román állampolgár.
Korábban írtuk:
A Genova közelében leszakadt híd üzemeltetőinek lemondását követelte Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter szerdai dühös hangvételű Facebook-üzenetében.
"Az Autostrade per l'Italia nem tudott eleget tenni szerződéses kötelezettségének az infrastruktúra kezelésére vonatkozóan" - nyilatkozta később a RAI 1 közszolgálati televíziónak.
A miniszter közölte: kezdeményezi, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától.
A Politico értesülései szerint azonban Toninelli pártjára, az Öt Csillag Mozgalomra is kritikák össztüze zúdult a tragédia miatt, mert a párt, más beruházások mellett, a leomlott Morandi-hidat is azok közé sorolta, amelyeknek az előirányzott karbantartását csak abban az esetben végzik el, ha a haszon több, mint a vele járó költségek.
Az Öt Csillag oldalán a híddal kapcsolatos aggodalmakat dajkamesének nevezték; ezt a kijelentést azóta eltávolították.
A belügyminiszter Matteo Salvini, a jobboldali Északi Liga vezetője úgy nyilatkozott, hogy az országban számos iskola, kórház és autópálya szorul felújításra, és hozzátette, hogy ezeket a munkálatokat az európai költségvetési korlátozások eddig megakadályozták.
"A következő költségvetési tervnek az olaszok biztonságát kell első helyre tennie, költségvetési korlátozások csak ezután jöhetnek" - idézi Salvinit a Politico.
A keddi tragédiában az eddigi adatok szerint 35 ember halt meg.
Korábban írtuk:
Harmincötre nőtt a genovai hídomlás áldozatainak száma, de nem 38-ra, ahogyan az a Rai News24 olasz hírtelevízió szerda reggeli híradásában elhangzott, hanem 35-re - közölte Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes.
"A genovai katasztrófában meghaltak száma sajnos 35-re nőtt. Köszönet az orvosoknak, minden mentőnek és önkéntesnek, aki jelenleg a helyszínen van" - írta Twitter-üzenetében a miniszterelnök-helyettes, aki a belügyi tárcát is vezeti.
Röviddel Salvini üzenete előtt a Rai News24 híradásában 38 halálos áldozatról adott hírt, és közölte, hogy a számuk tovább nőhet. A híradás szerint továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota.
A La Repubblica című olasz lap értesülése szerint a halottak között van három - 8, 12 és 13 éves - gyerek.
Kedd délben leszakadt Genovában egy autópályahíd középső, 80 méter hosszú szakasza, a hatóságok szerint 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe
A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet. Több szemtanú elmondása szerint az omlás előtt villám csapott a hídba, de ezt hivatalos forrás nem erősítette meg.
A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba szerdára virradóra. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát.
A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.
Korábban írtuk:
Több száz katasztrófamentő egész éjjel kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát. A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak ott.
Olasz belügyminisztériumi források éjszaka közölték, hogy a halálos áldozatok biztos száma 31, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. Korábban a tűzoltók legkevesebb 35 halottról beszéltek. Tizenhat sérültet ápolnak, tizenketten súlyos állapotban vannak.
A Morandi híd állapotával kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont. A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.
A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelő miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökség nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.
Korábban írtuk:
Leszakadt egy autópályahíd Genova közelében, 35-re emelkedett az áldozatok száma
Leszakadt egy autópályahíd középső, 80 méter hosszú szakasza kedden délben Genovában. Kora esti értesülések szerint a halálos áldozatok száma legkevesebb 35, a sérültek közül 13 került kórházba, közülük 5 állapota válságos. A jelenlegi ismeretek alapján nincs magyar érintettje a balesetnek - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A hatóságok szerint 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe.
A tragédia az A10-es autópálya Morandi nevű hídjával történt, amely a francia határ közelében van, és üdülőhelyekhez is vezet. A forgalom élénk volt a balesetkor, mivel szerdán munkaszüneti ünnepnap lesz Olaszországban. A bő egy kilométer hosszú híd 80 méteres szakasza 45 méteres mélységbe zuhant felhőszakadáskor. Több szemtanú elmondása szerint az omlás előtt villám csapott a hídba, de ezt hivatalos forrás nem erősítette meg.
A híd egy patakot és ipari területet ível át, zömmel raktárépületekre zuhant leszakadt darabja. Egyelőre úgy tudni, hogy a kát szenvedett épületekben senki sem sérült meg.
A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég közlése szerint a tragédia tejesen váratlan volt, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul állapotát állandóan ellenőrizték, gyakrabban, mint amennyit a törvény előír.
"Ennyire fontos híddal Európában évtizedek óta nem történt ilyen súlyos tragédia. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen forgalmas hidat úgy építsenek meg, hogy ilyen omlás történhet. A híd középső szakasza szakadt le" - mondta kedd délután Edoardo Rixi olasz közlekedésügyi miniszter a tragédia helyszínén a Skyews24 tévének.
Emmanuel Macron francia elnök - aki jelenleg Franciaország déli részén lévő elnöki rezidenciában tartózkodik - már kedden koradélután telefonon beszélt Giuseppe Conti olasz kormányfővel, Twitter-üzenetben felajánlotta országa segítségét a mentésben, továbbá részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Részvétét tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak, illetve az olasz vezetőknek Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök is Sergio Mattarella olasz államfőnek a Genovánál történt katasztrófa miatt.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök közölte, hogy még Genovába utazik. Elisabetta Trenta védelmi miniszter felajánlotta a hadsereg segítségét a mentésben, amelyben kétszáz tűzoltó vesz részt.
A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. Van ahol 90 méter magasan ível, két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. Két éve elkezdték a híd felújítását. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát. Az ASPI cég ugyanakkor közölte, hogy túl korai választ várni az okra.
Korábban írtuk:
A legfrissebb jelentések szerint 35-re emelkedett a genovai hídomlás halálos áldozatainak a száma. Mindezt a mentésben résztvevő tűzoltók közölték kedden délután.
Nem sokkal korábban Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter arról beszélt, hogy 30 körül van a halálos áldozatok száma, és sok a súlyos sérült.
Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hivatal elnöke Rómában a sajtónak azt mondta, hogy 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe. Borrelli nem tudta megerősíteni azt az értesülést, miszerint villám csapott a hídba, mielőtt leszakadt annak 80 méteres, középső szakasza.
Az ugyanakkor tény, hogy felhőszakadás idején történt a tragédia.
Korábban írtuk:
Legkevesebb 22 halottja és 8 sérültje van a keddi genovai hídomlásnak, tíz embert pedig eltűntként tartanak nyilván.
"Ennyire fontos híddal Európában évtizedek óta nem történt ilyen súlyos tragédia. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen forgalmas hidat úgy építsenek meg, hogy ilyen omlás történhet. A híd középső szakasza szakadt le" - mondta kedd délután Edoardo Rixi olasz közlekedésügyi miniszter a tragédia helyszínén a Skyews24 tévének.
A hatóságok attól tartanak, hogy mind a halottak, mind a sérültek száma tovább növekedhet.
Emmanuel Macron francia elnök - aki jelenleg Franciaország déli részén lévő elnöki rezidenciában tartózkodik - telefonon beszélt Giuseppe Conti olasz kormányfővel, Twitter-üzenetben felajánlotta országa segítségét a mentésben, továbbá részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Részvétét tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak, illetve az olasz vezetőknek Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.
Az autópályahíd a francia határ közelében van, üdülőhelyekhez is vezet. A forgalom élénk volt a balesetkor, mivel szerdán munkaszüneti ünnepnap lesz Olaszországban.
Az A10-es autópálya Morandi nevű hídjának 80 méter hosszú szakasza zuhant 50 méteres mélységbe felhőszakadáskor. A híd egy folyót és ipari területet ível át.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök közölte, hogy este Genovába utazik. Elisabetta Trenta védelmi miniszter felajánlotta a hadsereg segítségét a mentésben, amelyben kétszáz tűzoltó vesz részt.
A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. 90 méter magas és 1 kilométer hosszú. Két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. Két éve elkezdték felújítani. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát.
KKM: nincs magyar érintettje a tragédiának az eddigi információk alapján
A jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedd délután az MTI-vel, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.
A közleményben azt írták: a milánói magyar főkonzulátus folyamatos kapcsolatban áll az illetékes olasz hatóságokkal és kórházakkal.
A főkonzulátus ügyeleti telefonvonalára magyar állampolgártól segélyhívás nem érkezett - tették hozzá.
Részvéttáviratot küldött kedden [namelink name="Áder János"] köztársasági elnök Sergio Mattarella olasz államfőnek a Genovánál történt katasztrófa miatt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott levél szerint Áder János mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, amely számos emberéletet követelt. Az államfő őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki olasz kollégájának és az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt.
Korábban írtuk:
Tizenegy halottja van a keddi genovai hídomlásnak - adta hírül az ANSA olasz hírügynökség olasz belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A tűzoltók szerint mintegy húsz jármű érintett a balesetben.
A legfrissebb közlések szerint az A10-es autópálya Morandi nevű hídjának 80 méter hosszú szakasza zuhant 50 méteres mélységbe felhőszakadáskor. A híd egy folyót és ipari területet ível át.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök közölte, hogy Genovába utazik. . Elisabetta Trenta védelmi miniszter felajánlotta a hadsereg segítségét a mentésben, amelyben kétszáz tűzoltó vesz részt.
Eddig két embert sikerült élve kiszabadítani a romok közül, őket helikopterrel vitték kórházba.
Korábban írtuk:
Több tucat halottja lehet a Genovában kedden történt balesetnek, amelyben leszakadt az A10-es autópálya egyik hídjának egy része - jelentette az olasz mentőkre hivatkozva az Adnkronos hírügynökség.
A Sky TG24 olasz hírtelevízió azt jelentette, hogy a Morandi híd 200 méteres, egy folyó és egy ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le. Az olasz rendőrség a Twitteren azt közölte, hogy hirtelen heves vihar támadt mielőtt az építmény összedőlt.
Az olasz közlekedési miniszter, Danino Toninelli hatalmas tragédiának mondta a balesetet. Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy nyolc vagy kilenc járművet látott a hídon, amikor a baleset történt, amelyet apokaliptikusként írt le.
Kétszáz tűzoltó vonult ki a mentéshez. Közlésük szerint félő, hogy gázvezetékek is megsérültek a leomló hídtól.
Egyes hírek szerint két áldozatot sikerült élve kimenteni a törmelék alól.
Az autópályahíd a francia határ közelében van, üdülőhelyekhez is vezet. A forgalom élénk volt a balesetkor, mivel szerdán munkaszüneti ünnepnap lesz Olaszországban.
A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. 90 méter magas és 1 kilométer hosszú. Két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát.
Korábban írtuk:
Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében - jelentették kedden hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva.
A Reuters hírügynökség azt írja: áldozatokról egyelőre nincs hír. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az A10-es autópálya egyik hídjáról van szó. Az A10 a francia határon fekvő Ventimiglával köti össze Genovát.
Egy Olaszországban dolgozó újságíró a ">twittren azt írta, hogy 200 méternyi híd zuhant 90 métert, és legalább 8 autó van a romok alatt.
Frissítve:
Több tucat halottja van a Genova közelében történt balesetnek, amelyben az A10-es autópálya egyik hídjának egy része leszakadt - jelentette az olasz mentőkre hivatkozva kedden az Adnkronos hírügynökség.
Az olasz rendőrség is közzétett egy felvételt:
Violento nubifragio #Genova #crollo parte del viadotto Polcevera-Morandi Km 0,200 su autostrada A10 Uscita obbligatoria Genova aeroporto direzione Ventimiglia Uscita obbligatoria bivio A10 con A7 direzione Genova @StradeAnas @DPCgov @emergenzavvf @Viminale @ComunediGenova https://t.co/7YJINjFWRX