2018.08.16. 09:00
A legtöbb iskolába megjött a tankönyv
Egy-két héttel előbb szállítják ki idén a tankönyveket, az iskolák többsége már megkapta a csomagot. A könyvek ingyenesek, a többségüket év végén visszaadja a diák. Az általunk megkérdezett intézmények nem találtak hiányt.
Jóval gördülékenyebb a tankönyvellátás, mint négy-öt évvel ezelőtt, amikor késett, akadozott a szállítmány, s hiány jellemezte. Idén egyébként – úgy tudjuk – újdonságot jelent a postázásban, hogy a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) közvetlenül értesítette az iskolákat, s nem a fenntartón keresztül bonyolítja az ellátást.
Az általunk megkérdezett iskolák többségébe már megérkezett, néhányba pedig ütemezés szerint jön meg néhány napon belül a könyv. Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója azt mondta: augusztus 8-án érkeztek a raklapon szállított csomagok, darabszám szerint hiánytalanul.
A kisbajcsi iskola vámosszabadi tagiskolájába augusztus 2-án jött meg a rendelt mennyiség, s csak alsó tagozatról lévén szó, összesen 392 kötet. Kamocsai Antalné igazgató is úgy tájékoztatott: átnézték és darabra kipipálhatták a könyveket, munkafüzeteket, foglalkoztatókat – hiánypótlásra nincs szükség. Akönyveket az iskolakezdés előtti napokban osztják ki. Volt olyan év – mondja –, hogy a csomagok gyerekekre egységesítve érkeztek, de most – és ez a szerencsésebb módszer – osztályok szerint kapták. Így hát 8-at hoztak Vámosszabadira például az „Én ábécémből", az „Első olvasókönyvemből és a szövegfejlesztő gyakorlatokból.
– Rendszerint a már bevált könyvekből rendeltünk a tankönyvlistáról, de még a több könyvből álló családokból is van azért választék. Így például a másodikos olvasáshoz, íráshoz egy öttagú család tartozik, újfajtát tehát nem veszünk – mutatja a „Hétszínvarázs" című olvasókönyvet, munkafüzetet, szövegértési fejlesztőt, írás-, nyelvtankönyvet és nyelvtanmunkafüzetet. Ugyanakkor épp a második évfolyam számára rendelt könyveknél számolhat az intézmény valamivel nagyobb – 12 ezer forintos – kerettel, a harmadik-negyedikesekre jutó 9 ezres kerethez képest. S így néhány olyan kisebb foglalkoztatót is rendeltek a kicsiknek, amikből tavaly még nem osztottak, hiszen belefért a keretbe. Ilyen újdonság például a másodikosok „Bűvös toll" című gyakorló írásfüzete – mondja az igazgató.
Egyébként a szám az elmúlt évihez hasonló – tette hozzá –, az elsősöknél 12-féle könyvet, a másodikosoknál és harmadikosoknál 13, a negyedikeseknél 9-féle tankönyvet rendeltek.
Az egyetemi fenntartású győri gyakorlóiskolába a következő napokban, előre megbeszélt ütem szerint érkeznek a könyvek. Az elmúlt években is zökkenőmentesen zajlott az ellátás – közölték –, pótrendelésre rendszerint azért van szükség, mert mindig akad átiratkozó diák, akire nézve a rendelést az előző iskola lemondja. Az utánrendelés azonban ugyanígy gond nélkül zajlik. Szintén megbeszélt napon – várhatóan jövő szerdán – jön a könyv a győri Jedlikbe.
A hazai ellátásról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a napokban sajtótájékoztatót tartott, elhangzott: idén 12,5 millió tankönyvet rendeltek az ország oktatási intézményei. A csomagok kiszállítása augusztus elsejétől a hónap végéig tart, a pótrendeléseket augusztus 21-től szeptember 15-ig fogadja a Kello. A kiszállítás ezután szeptember utolsó hetétől kezdődik.