Ország-világ

2018.06.06. 21:07

22,5 millió migránst akar Európába hozni Soros György szervezete

A menedékkérők minél gyorsabb Európába juttatása az egyik fő célja az Amnesty International globális kampányának.

Munkatársunktól

A menedékkérők minél gyorsabb Európába juttatása az egyik fő célja az Amnesty International globális kampányának - mondta a szervezet egyik magyarországi vezetője az M1 aktuális csatornának.


Demeter Áron szerint jelenleg 22 és fél millió embert kellene áttelepíteni otthonából, úgy, hogy ne kelljen átkelniük a Földközi-tengeren vagy a Nyugat-Balkánon.


Mint a szerda esti Híradóban felidézték: az Amnesty International még 2016-ban indította "I Welcome" elnevezésű, menekülteket segítő kampányát. A Soros Györgyhöz köthető szervezet azóta is azt szeretné elérni, hogy az országok arányosan vállaljanak szerepet a menekültek ellátásában. Szerintük a kormányok nem tesznek eleget a menedékkérőkért, éppen ezért helyi megmozdulások szervezésére és petíciók indítására buzdítanak - hangzott el.


A szervezet magyarországi szakértője kiemelte: a menedékkérők befogadása minden ország kötelessége, még akkor is, ha a kormányok képtelenek annyi embert integrálni, mint amennyi az elmúlt években Európába jött.


Demeter Áron a migránsok által elkövetett terrortámadásokról, szexuális és más bűncselekményekről úgy vélekedett: német vagy magyar állampolgárok is ugyanúgy megsértik a törvényeket.


Az M1 Híradójában elhangzott, hogy az Amnesty International a bevándorlási válság kezdete óta nyíltan kiáll a migránsok mellett. A terrorcselekménnyel vádolt Ahmed H., a röszkei zavargások hangadója elleni büntető eljárás megszüntetését is követelték korábban. Hétfőn pedig a Stop Soros törvényjavaslat ellen demonstráltak a Kossuth téren - idézték fel a műsorban. Demeter Áron azt mondta: szerintük a nemzetközi jog alapján igazuk van, s még ha a parlament el is fogadja a Stop Sorost, ők akkor sem változtatnak majd tevékenységükön - számolt be az M1 Híradója.


Nem kérünk a szennyes pénzéből


Az EU alapjogi ügynökségének jelentéséből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is – mondta [namelink name="Hidvéghi Balázs"], a Fidesz kommunikációs igazgatója. – A jelentésből egy az egyben visszaköszönnek azok a korábbi hazugságok Magyarországról, amelyeket a "Soros-hálózat" terjesztett. Többek között szerepel a jelentésben az a kitétel, hogyha valaki Sorost támadja vagy vele vitában áll, az antiszemitizmus. Miközben mindenki tudja, hogy sohasem Soros származásával volt bajunk – ő egy magyar származású ember –, hanem a nézeteivel és a bevándorlást segítő tevékenységével – mondta Hidvéghi, aki hozzátette: Soros egy spekuláns, spekulációból szerezte a vagyonát, másokat tönkretett, innen van a pénz, és ezt a migráció szervezésére akarja most felhasználni.


– Mi azonban nem kérünk ebből, és az olaszokkal együtt azt üzenjük Soros Györgynek, hogy tartsa meg a szennyes pénzét! – mondta Hidvéghi Balázs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában