Ország-világ

2018.05.25. 09:15

Október elején kezdődik a veronai buszbaleset olaszországi büntetőpere

Vádat emelt hat gyanúsított, köztük a magyar buszvezető ellen a veronai államügyész a tavalyi busztragédia ügyében, az olasz város bíróságán a per október elején kezdődik - írja a pénteki Magyar Idők két helyi hírportálra, a TG-re és a Pantheonra hivatkozva.

A 2017. január 20-án éjfél előtt, az A4-es autósztrádán történt magyar busztragédia ügyében a vádlottak között van az A4-es autósztráda két üzemeltető mérnöke, valamint az autópálya átadás előtti, 1993-as tesztelői közül három mérnök. A vád tömegszerencsétlenség okozása. 


A katasztrófában a helyszínen tizenheten, többségében 14 és 18 év közötti diákok vesztették életüket, egy súlyos égési sérült a budapesti Honvédkórházban hunyt el.


A Magyar Idők áprilisban számolt be róla, hogy M. Fekete György szakértői véleményben állapította meg: a busztragédia legalább négy olyan hiányosságra vezethető vissza, amelyért az A4-es olasz autósztráda adott szakaszának biztonságikorlát-rendszere okolható. A végzetes hibákra rámutató magyar beadvány idén januárban jutott el a veronai államügyészhez, aki ennek alapján vádlottként azonnal bevonta a vizsgálatba a sztrádakivitelezés és -üzemeltetés további három mérnökét is.


A lap információja szerint a keddi vádemelés is nagyban támaszkodik a magyar szakvéleményre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában