Ország-világ

2018.05.22. 18:56

Nagyszabású kampány indult a veszélyeztetett lepkék megóvásáért Dániában

A lakosság összefogására épülő nagyszabású kampányt indított a veszélyeztetett lepkék megóvása érdekében a Dán Természetvédelmi Társaság.

A kezdeményezés célja, hogy "lepkebarátabbá" tegyék a dán kerteket és vidéki területeket olyan virágok és növények ültetésével, amelyek vonzzák a rovarokat. 


A Dán Természetvédelmi Társaság magánszemélyeket, vállalatokat, iskolákat és különböző szervezeteket buzdít csatlakozásra. 


"Rengeteg ember akar segédkezni a lepkék megóvásában" - mondta Simon Leeds Kros projektmenedzser. 


Hozzátette: "mostanáig csaknem ezer ember jelentkezett és terveink szerint hamarosan elérjük a célul kitűzött kétezer főt. 


Ami igazán remek ebben az egészben, hogy miközben a lepkéken segítenünk, egy sor másik rovarnak is kedvezünk". 


Hatvan lepkefajból 49-nek csökkent a populációja Dániában 2014 és 2016 között. Az ország őshonos lepkefajainak több mint felét kihalás fenyegeti, vagy már ki is pusztult. 


A dániai Aarhusi Egyetem kutatói 77 lepkefajt tanulmányoztak: ebből 11-et kihaltnak, 32-őt veszélyeztetettnek nyilvánítottak. 


A társaság szerint a negatív tendenciának két fő oka van: egyrészt egyre kevesebb természetes élőhely áll a lepkék rendelkezésére, másrészt a mezőgazdasági szektorban széles körben alkalmaznak rovarirtókat és trágyát. 

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában