Ország-világ

2018.05.28. 17:15

Meghalt Sas István, a 70-es és 80-as évek magyar reklámjainak legendás rendezője

Életének 72. évében elhunyt Sas István, a magyar reklám történetének egyik legnagyobb alakja.

Munkatársunktól

Sas István reklámfilmrendezőként kezdte a szakmát, majd reklámpszichológiával és oktatással foglalkozott. Rendezőként Balázs Béla-díjat és érdemes művész elismerést is kapott, oktatóként pedig az évek során több száz diák tanult tőle kommunikációs és marketinges ismereteket, rengetegen tekintették példaképnek és mentornak. Ő volt az első magyar reklámszakember, akinek a munkáit több alkalommal is díjazták a cannes-i reklámfesztiválon.


Halálhíréről a Kreatív Online számolt be.


Sas a hetvenes évek második felétől a 80-as évek végéig ő volt az ország legmeghatározóbb reklámszakembere, több mint kétezer reklámfilmet írt és rendezett. Nevéhez fűződik a szocializmus több ikonikus reklámja, mint a Hurka Gyurka, BRG kazettás magnó és a Casco reklámok. Sas István rendezte a reklámfilmeket, a zenét pedig Rusznák Iván írta.


A rendszerváltás után inkább az oktatási tevékenységre koncentrált, számos szakkönyvet írt és meghatározó tanára volt a Budapesti Metropolitan Egyetemnek (az egykori Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola), valamint a Budapest Gazdasági Egyetemnek is, de ezen kívül is több egyetemen és főiskolán volt rendszeres előadó, nem beszélve a különféle reklám- és egyéb szakmai konferenciákról.

 



Sas István reklámjaiból részletes gyűjtemény található a szakember honlapján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában