Ország-világ

2018.05.22. 18:42

Meghalt Berkovits György író, szociológus

Életének 78. évében, hosszú betegség után kedd hajnalban meghalt Berkovits György író, szociológus.

Életének 78. évében, hosszú betegség után kedd hajnalban meghalt Berkovits György író, szociológus, a Szépírók Társasága alapító tagja, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje - közölte a Szépírók Társasága a honlapján.


Berkovits György 1940-ben született Orosházán. 1959 és 1964 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult biológiát és földrajzot. 1964-ben középiskolai oktatóként dolgozott. 1965 és 1969 között az egri Népújság újságírója volt. 1969 és 1973 között a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott.


1972-től 1975-ig az ELTE BTK szociológia szakán tanult. 1973-ban a Valóság folyóirat munkatársa volt. 1975-től 1983-ig a Mozgó Világ szociográfiai rovatának szerkesztőjeként dolgozott. 1979-ben a VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervezési Intézet) lakás- és településszociológusa volt. 1981-ben szerzőként közreműködött a szamizdat Bibó-emlékkönyv elkészítésében. 1984-től 1988-ig a Pallas Lapkiadó sajtószociológusaként, 1989 és 1991 között a Fotó olvasószerkesztőjeként dolgozott. 1993-tól három éven át a Budapesti Negyed alapító szerkesztője, 1997 és 2003 között a BUKSZ folyóirat szerkesztője volt.


1993-ban kapta meg a Budapestért-díjat, irodalmi munkásságát 2007-ben József Attila-díjjal jutalmazták. A Magyar látvány című esszékötetéért az idén vehette át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Címkék#belföld

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában