2018.04.04. 10:40
Meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását
Három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását szerdán a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.
Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban a bíróság - az ügyészi indítványra - az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.
A bíróság döntése nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
A szóvivő az MTI kérdésére elmondta, az ügyben 17 gyanúsított ellen folyik eljárás bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt. Heten előzetes letartóztatásban, nyolcan házi őrizetben védekeznek, két gyanúsított esetében lakhely-elhagyási tilalmat rendelt el bíróság.
Korábban írtuk:
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását - tájékoztatott Szanka Ferenc szóvivő szerdán.
A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a kényszerintézkedés meghosszabbítására.
[namelink name="Czeglédy Csaba"] és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. Czeglédy Csaba vezetésével a gyanú szerint bűnszervezet jött létre 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
Czeglédy Csaba országgyűlési képviselő-jelöltként indult a 2018-as választásokon és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya elhárult, és a főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte előzetes letartóztatását. A végzést a Szegedi Törvényszék helybenhagyta. Időközben a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárásokat mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság indítványra felülvizsgálta és azokat törvényesnek, jogszerűnek minősítette, elvetve minden védelmi kifogást - tudatta a csoportvezető ügyész.
Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.