Ország-világ

2018.04.12. 16:06

Elnémították a zenélő aszfaltot a hollandiai Frízföldön

Nem vált be a zenélő aszfalt az észak-hollandiai Frízföldön.

Nem vált be a zenélő aszfalt az észak-hollandiai Frízföldön, a tartomány himnuszának első taktusait lejátszó speciális burkolatot néhány nap múltán el kellett távolítani a közeli település lakóinak tiltakozása miatt. A Jelsum falu közelében pénteken lefektetett zenélő aszfalton akkor csendült fel a frízföldi himnusz, ha az autósok a maximálisan megengedett 60 kilométeres sebességgel, azt nem meghaladva hajtottak át rajta.


Sok autós azonban, főleg a szombat éjjel megszaporodó taxisok, erősen felgyorsított a táblával is jelzett szakaszon, mert kíváncsi volt, hogy magasabb sebességnél is zenélő hangot adnak-e ki az aszfaltba vájt rovátkák. A környékbeli lakosokat - mint mondták - "őrületbe kergette" ugyanannak a dallamnak az örökös ismétlődése, a nagyobb sebesség okozta és a szél által is felerősített zaj megzavarta a nyugalmukat, álmatlan éjszakákat okozott nekik.


Volt, aki "lelki terrorról" beszélt. A panaszok miatt a hatóságok kedden felszedték a 80 ezer euróba kerülő zenélő burkolatot, amely a kezdeményezők szerint a viccességén kívül a közlekedésbiztonságot is szolgálta volna, mert a sebesség csökkentésére ösztönözte (volna) az autósokat. Megideologizálták a balul elsült projektet azzal is, hogy úgymond jól beleilleszkedik a frízföldi székhelynek, Leeuwardennak, mint Európa egyik idei kulturális fővárosának a programjába. Frízföld egy saját nyelvű és kultúrájú tartomány Hollandia északi részén.


Ha szeretné megtudni, hazánkban hova kell menni, hogy zenélő aszfaltot találjunk, kattintsanak ERRE a linkre.

Címkék#Hollandia
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában