Ország-világ

2018.04.06. 19:39

Cseh kormányalakítás - Beszüntette a tárgyalásokat az új cseh kormánykoalícióról a CSSD

A CSSD akkor lett volna hajlandó kormánykoalícióra lépni az ANO-val, ha Andrej Babis, a mozgalom elnöke, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, nem lett volna a kormány tagja.

Beszüntette tárgyalásait az új cseh kormánykoalíció kialakításáról az ANO mozgalommal a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).


"A párt elnöksége megerősítette javaslatunkat a tárgyalások beszüntetéséről" - mondta Jirí Zimola, a CSSD első alelnöke újságíróknak a pénteki elnökségi ülés után.

    

"Kiegyensúlyozott koalíciós partnerséget akarunk, nincs szükségünk arra, hogy Andrej Babis kormányának fügefalevele legyünk" - szögezte le Zimola.

    

Tájékoztatása szerint a CSSD elnöksége egyhangú döntést hozott, de a végső szót az ügyben a párt szombati rendkívüli kongresszusa mondja ki.

    

"Az ANO elutasította az emberek és az ország érdekében dolgozó stabil kormány létrehozásának útját" - fejtette ki Zimola, aki Jan Hamácek pártelnökkel együtt tárgyalt az ANO mozgalom vezetőivel. Úgy vélte: most Andrej Babison, az ANO elnökén, ügyvezető kormányfőn van a sor, hogy megoldást találjon egy stabil kormány létrehozására.

    

"Azt mondtam, hogy kiegyensúlyozott koalíciós együttműködésre van szükség az ANO-val, a CSSD nem lehet csak a mozgalom valamiféle függeléke. Andrej Babis ezt eddig nyilvánvalóan nem értette meg, de talán a következő napokban, hetekben megérti" - magyarázta a CSSD döntésének hátterét a párt első alelnöke.

    

Zimola szerint ha az ANO módosítaná álláspontját, és mégis hajlandó lenne elfogadni a CSSD javaslatait a kormány személyi összetételére, akkor még lehetséges lenne a tárgyalások felújítása.

    

A CSSD akkor lett volna hajlandó kormánykoalícióra lépni az ANO-val, ha Andrej Babis, a mozgalom elnöke, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban, nem lett volna a kormány tagja. Cserébe kimaradt volna a kormányból Jan Hamácek, a CSSD elnöke is.

    

A másik javaslat az volt, hogy ha Andrej Babis mégis kormányfő lenne, akkor az ANO engedje át a szociáldemokratáknak a belügyminisztérium irányítását.

    

Mindkét javaslat elutasításra talált. Az ANO képviselői hangsúlyozták, hogy egyetlen kormányfőjelöltjük Andrej Babis.

    

Andrej Babis a szociáldemokrata párt elnökségének álláspontját egyelőre nem kívánta kommentálni, azzal, hogy nincsenek megbízható háttérinformációi. Korábban újságíróknak azt mondta: az ANO képviselőházi frakciója kedden ül össze, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet, és döntsön a további lépésekről.

    

Milos Zeman államfő szóvivője útján közölte: először találkozni kíván Babissal, s csak azután nyilatkozik, illetve dönt a további lépésekről. Miután az első Babis-kabinet januárban nem kapott bizalmat, az államfőnek újra döntenie kell, kit nevez ki kormányfőnek, és bíz meg a kormányalakítással. Babis jelenlegi megbízatása csak a kormányalakítási tárgyalásokra szól.

    

A prágai sajtó szerint amennyiben az ANO és a CSSD kormányalakítási tárgyalásai valóban kudarcot vallanak, nem kizárt, hogy előrehozott választásra kerülhet sor Csehországban.

    

A tavaly októberi cseh képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte meg. Az ANO-nak a 200 tagú parlamenti alsóházban azonban csak 78 mandátuma van, ezért egyedül nem képes olyan kormányt alakítani, amely bizalmat kapna a parlamentben. Andrej Babis első kormánya januárban meg is bukott. Az új kormányalakítási elképzelés most az volt, hogy az ANO koalícióra lépne a 15 mandátummal rendelkező szociáldemokratákkal. A kormánykoalíció úgy kaphatna bizalmat a parlamentben, hogy azt a szavazáskor a kommunisták kívülről megtámogatnák, azaz képviselőik elhagynák az üléstermet. Ilyen esetben a 93 kormánykoalíciós képviselő már parlamenti többséget jelentene.

Címkék#Csehország

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában