Ország-világ

2018.03.19. 13:46

Vágó Gábor szerint Gyurcsány részeg volt, ezért a DK elnöke bepereli

Az LMP-s Vágó Gábor a vasárnapi összefogás-egyeztetés után arra utalt, hogy a vendéglátója részeg volt. A DK-s Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba ezen megsértődött, és perel.

Munkatársunktól

Vasárnap este - három héttel a választás előtt - közös asztalhoz ült az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP vezetősége, megegyezés nem született, ám arra remek alkalomnak bizonyult, hogy újabb sértődések legyenek belőle - írja az Index.


Az LMP a tárgyalás után nem volt hajlandó a DK-központban sajtótájékoztatót tartani, nem akartak DK-logót maguk mögé, így az utcán tartották a tájékoztatót. Az utcára menet az LMP-s Vágó Gábor a 444.hu Facebook-élőjén pár kulisszatitkot elárult az egyeztetésről, és gyakorlatilag azzal vádolta a vendéglátóját, hogy részeg volt.

Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.


A riporteri kérdésre, hogy kell érteni a részegséget, Vágó azt válaszolta, hogy "mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében". Vágó nem mondta ki, hogy Gyurcsány Ferencre gondolt, de nehéz máshogy értelmezni, és a DK vezetése sem tudja másként.


Gréczy Zsolt DK-szóvivő hétfőn közölte, hogy Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba bepereli Vágó Gábort. "Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott tegnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt. Ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. A DK elnöke és ügyvezető alelnöke becsületében sértve érzi magát Vágó Gábor hitvány hazugsága miatt. Ezért Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba jogi elégtételt vesz Vágó Gáboron" - mondta Gréczy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában