Ország-világ

2018.03.05. 20:10

Meghalt Trevor Baylis, a kurblis rádió feltalálója

Baylist az motiválta a készülék megalkotásában, hogy egy tévéműsorban arról hallott, hogy az afrikai országokban az is akadálya az AIDS elleni küzdelemnek, hogy az emberek áram nélkül nem tudnak rádiót hallgatni, és így nem jutnak az életmentő információkhoz.

Meghalt 80 éves korában Trevor Baylis angol feltaláló, aki 1991-ben kifejlesztette a kurblis rádiót - közölte cégének igazgatója. Baylis hosszú betegség után hétfőn hunyt el.

   

Legismertebb találmánya, a hagyományos órák mintájára, elem vagy más áramforrás helyett felhúzás után működő rádió ötlete egy tévéműsorhoz fűződik, ami az afrikai AIDS-járványról szólt 1991-ben.   

Baylis ebből tudta meg, hogy Afrikában azért nem jutnak az emberek életmentő információhoz, mert nincs villanyuk, elemre pedig nincs pénzük, hogy rádiót hallgassanak.

    

A kurblis rádiót Baylis a hajdani gramofonok mintájára tervezte meg. A találmány nemzetközi hírnévre segítette, fogadta Nelson Mandela is.

    

Miután tapasztalta, mennyi nehézséggel kell megküzdenie egy feltalálónak a szabadalmi eljárásban, alapítványt hozott létre a feltalálók védelmében, később ugyanezért céget alapított.

    

A vagyongyűjtés sosem volt életcélja.

   

 "A feltalálás nem a pénzről szól. Ki a akar a temető leggazdagabbja lenni?" - idézte a BBC.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában