Ország-világ

2018.03.10. 11:00

Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség pert indított a fegyverbirtoklási szabályozás módosítása miatt

Az NRA szerint az új szabályozás hátrányos helyzetbe hozza a fiatal férfiakat és nőket.

MTI

Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) helyi idő szerint pénteken bejelentette: pert indított Florida szövetségi állam ellen, amely módosította a fegyverbirtoklásra vonatkozó törvényeket.


Az NRA szerint az új szabályozás hátrányos helyzetbe hozza a fiatal férfiakat és nőket.


Rick Scott, Florida republikánus kormányzója pénteken ellenjegyezte a jogszabályt, amely 18-ról 21 évre emelte a fegyvervásárlás alsó korhatárát, és kiterjesztette a hatóságok fegyverelkobzási jogkörét. A módosítás egyúttal lehetővé tette, hogy egyes tanárok és alkalmazottak - egy speciális kiképzést követően - fegyvert viselhessenek az oktatási intézményekben.


 Az NRA hangsúlyozta, hogy az új törvény ellenkezik az Egyesült Államok alkotmányának második kiegészítésével, amely szerint a fegyverviselés alkotmányos alapjog. A szervezet kifogásolta, hogy a módosítás "teljesen eltörölte a 18 és 21 év közötti korosztály törvénytisztelő felnőttjeinek jogát a fegyvertartáshoz és -viseléshez". A szövetség szerint az új jogszabály "különösen a fiatal nőket sérti, akik ebben a korban kisebb valószínűséggel követnek el erőszakos bűncselekményt, mint a társadalom idősebb tagjai".


Ezzel szemben a szigorításért lobbizó aktivisták elégtelennek találták a módosítást, amelyből kimaradt a Valentin-napi floridai tömeggyilkosság túlélőinek legfontosabb követelése, hogy tiltsák be a gépkarabélyhoz hasonló félautomata puskákat.


A törvénymódosítási javaslatot azt követően nyújtották be, hogy február közepén a floridai Parkland gimnáziumában a 19 éves Nikolas Cruz 17 diákot és tanárt agyonlőtt. Az ámokfutó ellen szerdán vádat emeltek 17 rendbeli gyilkosság miatt. Cruz ügyvédje elmondta, hogy védence kész bűnösnek vallani magát, ha az ügyészek lemondanak a halálbüntetés lehetőségéről, és helyette életfogytiglani börtönbüntetést kérnek a fiatalra.


Az Egyesült Államok a nyugati országok között az egyetlen, ahol a fegyverviselés alkotmányos alapjog az alaptörvény 1791-ben elfogadott második kiegészítése óta, de a vásárlás és viselés szabályait az egyes államok határozzák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában