Ország-világ

2018.02.19. 16:32

OGY: az Elios-ügyről, a migrációról valamint a családtámogatásokról is szóltak az interpellációk

A határvédelem és az illegális bevándorlás volt a napirend előtti felszólalások témája. A magyar ápolók napjáról is megemlékeztek.

Az Elios-ügyről, a migrációról valamint a családtámogatásokról is szóltak az interpellációk az Országgyűlés hétfői ülésén. 


MSZP: mit keres a miniszterelnök veje csalássorozat gyanújában?

Tóth Bertalan (MSZP) az Elios-ügyet elevenítette fel interpellációjában. Kijelentette: bűnszervezetben való érintettséget állapított meg az Európai Csalás Elleni Hivatal a miniszterelnök vejével kapcsolatban, ami akár 13 milliárd forintos veszteséget is okozhat az országnak.  


Tiborcz István már kezdő üzletemberkén offshore-cégekkel vette körbe magát - fogalmazott, hozzátéve: az Elios jogelődjében is vannak offshore tulajdonosok. A cég a Fidesz hatalomra jutása után kezdte letarolni a közbeszerzési piacot - jelentette ki -, "2014 és 2015-ben 1,5 milliárd forint extra profitot kapott a miniszterelnök saját lábon álló családja, a csalásfőn keresztül".


Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára valótlanságnak nevezte az elhangzottakat, mondván, a felemlegetett vizsgálat a Bajnai-kormány idején elindított és később folytatott közvilágítási programot érinti. Ezeket a magyar hatóságok az OLAF korábbi felvetéseire már kivizsgálták. Hozzátette: a magyar kormány minden jogszerű vizsgálati kívánságnak eleget tesz.


Fónagy János hangsúlyozta: a szerinte a kampányidőszakban tudatosan célzott jelentés nem tekinthető megalapozottnak, az csupán egy megismételt brüsszeli kampányakció. Megemlítette: 2014-ben is a kampányidőszakra időzítették a vizsgálatot.


A módszer nem  változott, tartalma és célja sem. Orbán Viktor miniszterelnököt próbálják támadni, holott a jelentéssel érintett időszakban nem a felemlegetett cég, hanem a Közgép volt a tulajdonos - mondta az államtitkár.  


Az interpellációt a képviselő nem fogadta el, azt a Ház szavazta meg 102 igen szavazattal, 18 nem ellenében.


Jobbik: a kormány összemossa a migrációs fogalmakat

Staudt Gábor (Jobbik) szerint tudatosan mossa össze a kormány a migrációval kapcsolatos fogalmakat. Azt kérdezte: mi a különbség a kormány által befogadott 3500 ember között és a között az 1300 között, akiket az unió kívánna ideküldeni?


Szerinte oltalmazotti státuszt az kaphat, akiknél fennáll a veszélye, hogy hazájában súlyos sérelem éri, vagyis az unió által küldöttek sokkal inkább rászolgálnának a védelemre.


Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára úgy felelt: Brüsszel olyan migránsokat akar idetelepíteni, akik nem szorulnak védelemre, valójában gazdasági bevándorlók.


Illegálisan érkező gazdasági migránsokat eddig sem engedtünk be, ezután sem fogunk. A törvények szigorúak, védelem csak addig jár, amíg szükség van arra - fogalmazott.


Kijelentette azt is: miközben a Soros-tervet végrehajtó gépezet azzal vádolja Magyarországot, hogy szívtelen, az igazság ennek az ellenkezője, mindenkin segít, aki rászorul.


A képviselő nem fogadta el a választ, a Ház azonban igen, 102 igen vokssal, 18 nem szavazat mellett.  


LMP: az egy- és kétgyermekes családok kevesebbet érnek?

Demeter Márta (LMP) azt kérdezte: miért nem ér ugyanannyit a kormánynak minden család és minden gyerek. Bírálta a kabinet családpolitikáját, amiért lényegesen többet juttat a háromgyermekeseknek, holott szerinte Magyarországon családban a második gyerek sem születik meg, mert nélkülözniük kell.


Azt mondta: a kabinet hét éven át családellenes politikát folytatott, pártja ezért mind a családi pótlékot, mind az egygyermekesek adókedvezményét megemelné.


Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára arra emlékeztetett, hogy míg a képviselő egykori pártja, vagyis a szocialisták kormányzása alatt 1000 milliárd forintot tettek ki a családtámogatások, a mostani kabinet ezt megkétszerezte. Az MSZP megszűntette az otthonteremtési programot is - sorolta -, és elvették a gyes harmadik évét. Ez a kabinet azonban példátlan otthonteremtési programot indított - hangsúlyozta.


Szerinte mindezeknek köszönhetően 20 százalékkal növekedett a gyermekvállalási kedv.


A választ a Ház 105 igen szavazattal, 17 nem ellenében szavazta meg.


Fidesz: mit jelent az ENSZ migrációs tervezete Magyarországra nézve?

Szatmáry Kristóf (Fidesz) arra várt választ: mit jelent az ENSZ migrációs tervezete Magyarországra nézve. Emlékeztetett: a brüsszeli támadásokkal szemben a kormány határozottan ellenáll, a vita azonban új szintre emelkedett: az ENSZ is beállt a nyitott határ és bevándorláspolitika melletti érdekcsoportba, már ott is a "Soros féle tervet" készítik elő.


Rémisztőnek nevezte a javaslatot, amely szerinte veszélyes üzenetet közvetít, azt, hogy bárhol születtél is, jogodban áll megválasztani, hogy hol élj.


Ez azonban a ma ismert európai civilizáció végét is jelentheti. Már holnap tízmilliók kelhetnek útra alapvető jogukkal élve - mondta.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy felelt: az ENSZ úgy döntött, globális menekültcsomagot dolgoz ki, amelyet decemberben fogadnának el.


Az első előterjesztés szélsőségesen bevándorláspárti - mutatott rá -, figyelmen kívül hagy minden olyan tényt és tapasztalatot, amelyet az elmúlt években gyűjtöttek Európában. Például azt, hogy 2,5 év alatt 27 terrortámadást követtek el migrációs hátterű emberek, amelyekben 330-an veszették életüket és 1300-an megsérültek.


Magyarország a csomag alapállítását is vitatja, miszerint a migráció a jólét, az innováció és a fenntartható fejlődés forrása lehet. Leszögezte: a migráció rossz, és veszélyt hoz az európai nemzetekre. Szijjártó Péter visszautasította "az önfeladásra utasító" előterjesztést, a kormány azonban nem lép ki a tárgyalásokból, hanem a visegrádi országokkal közösen kívánja a biztonságot is figyelembe vevő javaslatát érvényre juttatni.


A képviselő elfogadta a választ.


A magyar ápolók napjáról is megemlékeztek hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt, ahol szó volt a kormányzati politikáról és az OLAF-jelentésről is.


Megemlékezések


Kövér László házelnök megemlékezett a közelmúltban 68 éves korában elhunyt Kálmán Andrásról Dunaújváros volt polgármesteréről, aki 1998-tól három cikluson át volt MSZP-s országgyűlési képviselő. Polgármesternek 1999-ben választották meg, posztját 11 évig töltötte be.


A 77 éves korában elhunyt Barsiné Pataky Etelka 1994-ben az MDF listájáról került az Országgyűlésbe, majd 1996-tól a Néppárt-MDNP színeiben politizált. Barsiné Pataky Etelka Magyarország bécsi nagykövete, illetve a Fidesz európai parlamenti képviselője is volt, 2009-ben a Magyar Mérnöki Kamara elnökének választották.


A képviselők néma felállással adóztak a képviselők emlékének.


Kövér László megemlékezett arról, hogy 2014 óta február 19., Kossuth Zsuzsanna születésnapja a magyar ápolók napja. Felidézte, Kossuth Zsuzsannát 1849 áprilisban nevezték ki az összes tábori kórház főápolónőjévé. A nap jó alkalom arra, hogy a teljes ápolói karnak kifejezzék megbecsülésüket áldozatos munkájukért - tette hozzá.


MSZP: változás kell Magyarországon

Tóth Bertalan (MSZP) szerint változás kell Magyarországon, igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni. Az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botránya tört ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése nyomán, miszerint egy szervezett bűnözői csoport uniós pénzeket "nyúlt le" a települések közvilágításának korszerűsítésekor és ebben a miniszterelnök veje is érintett – hangoztatta.


Azt mondta, igazságot kell tenni a nyugdíjakban, a devizahitelesek ügyében, valamint az egészségügyben. A változás szövetsége létrejött Karácsony Gergely (Párbeszéd) vezetésével – közölte.


Jelezte, hétfőn csak ő lesz bent a parlament ülésén, mert képviselőtársai az ajánlásokat gyűjtik.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ahány nap, annyifélét javasolnak a szocialisták. Elmondta, tucatszor emelték az energia árát, az egészségügyet fizetőssé tették volna, a devizahitelek elterjedéséért pedig leginkább az MSZP a felelős.


Közölte, az összevisszaság oka az, hogy az elmúlt éveket marakodással töltötte az MSZP. Annyit tudunk önökről, hogy nem kedvelik a kormányt, Brüsszelben támogatták a kvótát és lebontanák a határzárat - tette hozzá. Karácsony Gergelyt, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét "a köpönyegforgatás fekete öves mesterének" nevezte, aki szerinte a "feje búbjáig" bevándorláspárti.


Az államtitkár szerint Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék és minden bevándorlást támogató tervet támogatnának. Jó lenne már egy olyan ellenzék, amely legalább az alapvető ügyekben képes kiállni Magyarországért - jegyezte meg.


Jobbik: Magyarország az elmúlt 27 év egyik legsúlyosabb válságát éli meg


Szilágyi György (Jobbik) szerint Magyarország az elmúlt 27 év egyik legsúlyosabb válságát éli meg, mert a miniszterelnök és családja bűnszövetségben elkövetett korrupciós csalássorozat gyanújába keveredett. Hozzátette: az ügynek súlyos következményei lesznek az ország nemzetközi megítélése szempontjából, illetve azért, mert 13 ezer millió forintot kell visszafizetnie a magyar embereknek.


Közölte, minden valószínűség szerint Orbán Viktor utasítására a csalássorozatban részt vettek fideszes önkormányzatok, miniszterek, államtitkárok, ezért itt már maffiakormányról is lehet beszélni. Szerinte bebizonyosodott az is, hogy az ügyészség a Fidesz irányítása alatt működik. Az ellenzéki képviselő elszámoltatást ígért kormányra kerülésük esetére.


Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő és pártja pár éve még őt gyalázták a származása miatt, most a miniszterelnököt gyalázzák a pozíciója miatt.


Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt az ügyet már kivizsgálták. Most megkezdődött a kampány és az OLAF csak megismétli azt, amit évekkel ezelőtt kivizsgált – mondta.


Az államtitkár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányjelentés, kampányakció. Hozzátette, a lejárató hadjárat célt tévesztett, mert 2009-14 között a fő tulajdonos Simicska Lajos cége volt.


A Jobbiknak az elmúlt 30 év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányára kellene választ adni - hangoztatta, megjegyezve: a Jobbikot néhány plakáthellyel felvásárolták.


LMP: a kormány szinte csak rosszra használta az elmúlt 8 évet


Szél Bernadett (LMP) azt mondta, a kormány az elmúlt 8 évet szinte csak rosszra használta. Szerinte 500-600 milliárd forintot vittek el korrupcióval az országból. Kifogásolta az egészségügy, az oktatás helyzetét. A miniszterelnök évértékelőjében egy nagy összeesküvésről beszélt - idézte fel, hozzátéve: az LMP mindent megtesz azért, hogy megbukjon Orbán Viktor és április 8. után tudományos fantasztikus könyveket írjon.


Az ellenzéki képviselő úgy látta, a családi adókedvezményt jól csinálta a kormány, de az kevés, ezért - ígérte - megduplázzák az egygyermekes családok kedvezményét.


Dömötör Csaba azt firtatta, miért szerepel az LMP honlapján az, hogy véget kell vetni a családi adókedvezménynek.

Megalázónak nevezte, hogy a képviselő roncsövezetnek nevezte Magyarországot. Értékelése szerint több adatot is felsorolt, amely szerinte bizonyítja, hogy Magyarország egy fokozatosan gyarapodó ország. Az LMP ezeket az eredményeket veszélyezteti azzal, hogy támogat minden bevándorláspárti tervet és még a határzárat is lebontaná - közölte.

Korábban írtuk:

A kormánypártok képviselői a határvédelemről, az illegális bevándorlásról beszéltek hétfőn, napirend előtt a parlamentben.


KDNP: a határkerítés védi az értékeinket

[namelink name="Hoffmann Rózsa"] (KDNP) arról beszélt, hogy az illegális bevándorlás rossz dolog, ellenkezik az ember alapvető természetével.

A kerítés az elmúlt időszak politikailag korrekt beszédének szitokszava lett, a KDNP szerint azonban valójában az értékeink védelmét jelenti - mondta. A kerítés védi az európai és a magyar emberek biztonságát az integrációra képtelen tömegekkel szemben, az asszonyokat, a lányokat, a kereszténydemokrata családeszményt, az erkölcsi értékeket - sorolta, kitérve az étkezési szabályokra is, mert "igen, szeretjük a disznóhúst, meg is esszük".

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár azt válaszolta: a magyarok többségével megy szembe az ellenzék, amely Soros György kottájából játszik, és a brüsszeli bürokraták parancsát akarja végrehajtani.

Az ellenzék támogatja, hogy évi egymillió migráns jöjjön Európába, és őket kötelezően osszák szét az uniós tagállamokba, így Magyarországra is - mondta, majd hozzátette, hogy az ellenzék, ha kormányra kerülne, lebontaná a kerítést.


Fidesz: a kormány az elmúlt években a nemzeti érdeket képviselte, garantálta az ország biztonságát

[namelink name="Gulyás Gergely"] (Fidesz) a kormányzást értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a szocialisták 8 éve alatt gazdasági recesszióba süllyedt az ország, a munkanélküliség pedig 12 százalékos lett, addig ma az utóbbi 4 százalék alatt van, a gazdasági növekedés pedig 4 százalék fölött. A frakcióvezető arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bulgáriában tárgyal, ahol próbálja érvényesíteni a magyar kormány migrációval kapcsolatos akaratát, mivel az EU júniusig döntésre akarja vinni a kötelező kvóták ügyét.

A kormány az elmúlt években a magyar nemzeti érdeket képviselte, az ország biztonságát szavatolta, amikor kerítést épített, határzárat vezetett be, és amikor elutasította a felső határ nélküli betelepítést - mondta, hozzátéve: az ellenzékre ezekben a kérdésekben nem lehetett számítani.


[namelink name="Dömötör Csaba"], a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: a nemzeti szuverenitást a bevándorlás veszélye fenyegeti, az ENSZ például alapjogként határozná meg a migrációt, az EU pedig nyártól felgyorsítaná a kvótaprogram végrehajtását, és mindkét nemzetközi szervezet komoly jogkörökkel ruházna fel "teljesen átláthatatlan hátterű aktivistacsoportokat". Azt is mondta, hogy az Európa Tanács főbiztosa szerint létre kell hozni a Soros-féle embertípust, amelynek "nem jelent semmit a határok védelme".

Az ellenzékről úgy fogalmazott: minden egyes ellenzéki párt támogatja a bevándorlást, "minden egyes ellenzéki képviselő zsebében ott lapul a sárga kerítésvágó", és ha lehetőségük lenne, azonnal használnák is. Szerinte akinek számít az ország biztonsága, az csak a kormányra és a Fidesz-KDNP-re számíthat, amely nem hagyja, hogy Magyarországra erőltessék az említett ENSZ- és brüsszeli programot, és nem enged a határok védelméből.    

Nincs annyi külföldről pénzelt szervezet, nincs annyi ellenzéki támadás, nincs annyi brüsszeli zsarolás, nincs annyi külföldi lejárató sajtócikk, amely eltérítene minket a célunktól, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak

- mondta az államtitkárt, kijelentve: "nem kérünk a Soros-féle embertípusból", "nem hagyhatjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen", az április 8-i választáson így "több évtizedről is dönthetünk".

    

A napirend előtti felszólalásokat követően Alexov Lyubomir szerb nemzetiségi szószóló emlékezett meg arról, hogy 150 évvel ezelőtt fogadta el az Országgyűlés az első nemzetiségi törvényt, illetve most van a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló jogszabály elfogadásának 25. évfordulója. Előbbit a többi között a nyelvhasználati jog miatt, utóbbit a nemzetiségi önkormányzati rendszer, intézmények és azoknak nyújtott költségvetési források miatt méltatta.

[namelink name="Kövér László"] házelnök válaszul megköszönte a szószólók és a parlament nemzetiségi bizottságának négyéves munkáját és sikeres választásokat kívánt nekik. Beszámolt arról is, hogy valamennyi képviselő és szószóló határidőre leadta maga és családtagjainak vagyonnyilatkozatát, továbbá megerősítette, hogy Áder János köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Kovács Árpádot a Költségvetési Tanács elnökévé.


Napirend

    

A napirendi vita során döntöttek arról, hogy házszabálytól eltéréssel tárgyalják az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság Napjáról szóló javaslatot, valamint a hadigondozásról szóló jogszabály módosítását; továbbá kivételes eljárásban vitatják meg a Brüsszel nyomásgyakorlásával szembeni, Lengyelország melletti kiállásról szóló határozati javaslatot, a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvénymódosításokat, a villamos energiáról szóló jogszabály módosítását, továbbá a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről rendelkező törvényt.

    

Ezen indítványokról kedden tartják a zárószavazást. A Fidesz kezdeményezésére ugyanakkor nem szavaznak az országos és egyes kiemelt térségek területrendezési tervéről szóló törvényről.

    

Kormánypárti javaslatra egy szerdai ülésnappal egészítették ki a kétnaposra tervezett ülést, aznap tartják meg időkeretben az MSZP által kezdeményezett vitanapot, amely a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában