Ország-világ

2018.02.15. 13:10

Kósa: már több mint száz nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be

A miniszter országgyűlési képviselőként módosító indítványt kíván benyújtani a szövetkezeteket érintő törvényhez, hogy megvédje a nyugdíjasokat attól, hogy esetleg nem fizetik ki őket.

Már több mint száz nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be, amelynek mintegy 20 ezer tagja van - mondta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a közmédiának.


A miniszter szerint a szövetkezeteknek mostanra mintegy 80-100 millió forintnyi szerződésállománya van. 

    

"Kiderült - amit mi jól gondoltunk -, hogy a nyugdíjasok aktív emberek, és egy részük szeretne valamit csinálni, és erre a lehetőséget meg kell teremteni" - tette hozzá.

    

Kósa Lajos országgyűlési képviselőként módosító indítványt kíván benyújtani a szövetkezeteket érintő törvényhez. Erről azt mondta: a módosítás lényege, hogy a szövetkezeteknek szét kell osztaniuk az egy évben megszerzett bevételük minimum 85 százalékát a tagok között

    

Hozzátette, így nem fordulhat elő az, ami a Czeglédy-ügyben, hogy nem fizetik ki a tagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában