Ország-világ

2018.01.11. 08:00

Török Gábor - A politika mindig a fejekről szólt

,,A politikust nem az érdekli, hogy mi a szép, a jogos, a működőképes, hanem hogy mi javítja hatalmi helyzetét. Ezen semmit nem változtatott az elmúlt néhány ezer év, legfeljebb - egy ismert bonmot-t alkalmazva - annyi történt, hogy míg régen a fejeket levágták, ma megszámolják. A politika mindig a fejekről szólt: kinek van több?" - állítja Török Gábor politológus, akinek legújabb, A lakott sziget című könyvével a politika világába utazhat az olvasó.

Hancz Gábor

– Könyvének címe többek között arra utal, hogy ha egy lakatlan szigetre két ember érkezik, máris megjelenik a politika, akarattal, ellenakarattal, szabályokkal, intézményekkel, döntésekkel. Ezt a világot kifejezetten izgalmasnak, megértésre érdemesnek írja le. Miért van, hogy a magyar társadalom zöme sokkal negatívabban gondolkodik a politikáról?

– Nem hazai sajátosságról, általános jelenségről van szó. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy ahol hosszú ideje fennálló rezsimek, intézmények működnek, ott bürokratizálódott, a hétköznapoktól eltávolodott a politikai valóság, s nehezebben észrevehető az a sajátossága, amiről én győzködöm az olvasót. Azért hasznos a múlt tanulmányozása, mert megmutatja, hogy lehetnek helyzetek, amelyekben a hétköznapi ember számára is nyilvánvalóvá válik: a politika megértése kifejezetten fontos.


– Emiatt hoz a könyvben sok-sok példát a történelemből Szent Istvántól Mátyás királyon át Gömbös Gyuláig?

– Egyetemi oktatóként azt tapasztalom, hogy a hallgatók fejében teljesen elválik az iskolában tanult történelem attól, amit ma látnak és politikának neveznek. Pedig fontos felismerés, hogy Mátyás király, Koppány, István vagy bármelyik asszír uralkodó pontosan ugyanolyan politikai vezető volt, mint Orbán Viktor vagy Vona Gábor, legfeljebb küzdelmüket más eszközökkel folytatták. A politika az első emberi közösségekkel jelent meg, és az utolsók létezéséig – legyenek azok a Földön vagy bárhol máshol a világegyetemben – jelen lesz. A történelmi tapasztalat azonban arra int minket, hogy amit adottságnak gondolunk, valószínűleg csak egy rövid szakasz a sok ezer éves változástörténetben. Az, hogy ma ilyenek a politikai intézmények vagy a hatalomgyakorlás módjai, nem jelenti, hogy a múltban is ilyenek voltak, és különösen nem, hogy a jövőben is így maradnak.


– Sokáig blogot írt, amit ugyan abbahagyott, de többek között Facebook-posztokban és interjúkban azóta is rendszeresen kifejti véleményét a magyar belpolitikáról. Ebben a könyvben viszont a 160. oldalon ír először róla, ott éppen a diktatúra vagy demokrácia kérdéskörében. Szándékos ez a tartózkodás?

– Igen. Sokat foglalkozom a magyar politikával és politikai rendszerrel, tanítom és kutatom is, de az másik műfaj. A politika megértéséhez nem kell feltétlenül ismernünk a mai hazai viszonyokat és szereplőket.

Példák filmekből


– Kik jelentik a könyv célcsoportját?

– A könyv ötlete két irányból jött. Egyrészt régóta tanítok bevezető jellegű kurzusokat a Corvinus Egyetemen, s a nem eleve társadalomtudományi érdeklődésű hallgatók számára meg kellett találnom azt a formát, ami illeszkedik előzetes ismereteikhez. Régóta törekedtem arra, hogy ezt ne hagyományos tankönyvi formában, hanem számukra befogadhatóbb nyelven és eszközökkel – például filmes példákkal – tegyem meg. Másrészt van egy nyolcéves fiam, akit egészen kis kora óta érdekel a politika, és azt gondoltam, milyen jó lenne, ha írnék egy olyan kötetet, amit egyszer majd az ő kezébe is oda tudok adni. Ez tehát egy „első könyvem a politikáról" típusú könyv szeretett volna lenni azoknak, akik érdeklődnek a politika iránt, de nem rendelkeznek mély társadalomtudományi ismeretekkel.


– Mintha a magyar társadalom meglehetősen felületes politikai ismereteinek bővítése, a meglehetősen alacsony politikai kultúra javítása is célja lett volna A lakott szigettel.

– Ott látom a problémát, hogy a közoktatásból fájdalmasan hiányoznak a politikai ismeretek. Időnként ugyan elszórtan megjelennek, de nem épülnek be szervesen a tananyagba. Tudom persze, hogy nem könnyű, hiszen a politikával kapcsolatban – ami azért mégsem az agykutatás – mindenkinek vannak hétköznapi tapasztalatai, s emiatt nehéz úgy beszélni róla, hogy ne politizálás legyen.


– Annak ellenére, hogy a kötetben nem ír sokat a mai Magyarországról, nagyon sok mondat, gondolatmenet, példa ráhúzható a mai viszonyokra, történésekre, például hogy az olyan, nagy vitát kiváltott lépések, mint a választási rendszer vagy az intézmények átalakítása, másutt is a politika részét képezik. Jól látom?

– Igen. Minél többet tudunk a történelemről, annál inkább értjük a mai magyar politikusok működését is. Minél többet tudunk a világban zajló változásokról, annál inkább látjuk, hogy mennyire nem egyedi, ami ma Magyarországon történik. Én magam is meglepődöm időnként, amikor újabb és újabb történeteket olvasok, mennyire nem beszélhetünk új dolgokról. Ez fontos tapasztalat.


– Akik bírálni szokták önt, általában azzal hozakodnak elő, hogy túl gyakran „egyrészt, másrészt" megközelítéssel fogalmazza meg véleményét, és tartózkodik a sarkos véleményalkotástól. Mintha a könyvben részben azt magyarázná el, hogy a politika miért az „egyrészt, másrészt", s nem a „fekete-fehér" világa.


– Én erről többet gondolok: a világ az „egyrészt, másrészt" világa, emiatt nemhogy rossznak tartom, ha ilyennel vádolnak, hanem kifejezetten büszke vagyok rá. Azt a példát szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy még az emberek is „egyrészt, másrészt" logikával gondolkodnak: Pista jó az ágyban, de nem viszi le a szemetet. Teljesen hamis és félrevezető elvárásnak tartom, hogy csak fekete-fehér kategóriákat használjunk. A végeredmény, a döntés, az útválasztás persze lehet fekete-fehér, hiszen nem indulhatunk egyszerre jobbra és balra is, de amikor az ember valamit meg akar érteni, akkor értelemszerűen egyrésztekben, másrésztekben, sőt, harmadrésztekben kell gondolkodnia. A politikai cselekvés viszont nem ilyen. Ezért fontos, amiről a könyv végén írok, hogy a politika megértése és művelése két teljesen különböző dolog. Politikát nem lehet egyrészt, másrészt logikával művelni.


A politika természeti törvénye


– Könyve olvasása után úgy érzem, leginkább az ismeretek felületessége az oka annak, hogy a politikusokat sokszor amiatt vádolják, mert politikai döntést hoznak.

– Teljesen egyetértek ezzel a megállapítással. Elsőként azt kell megértenünk, hogy a politika autonóm, minden mástól elkülönülő, sajátos logikájú része az emberi együttműködésnek. A politikust nem az érdekli, hogy mi a szép, a jogos, a működőképes, hanem hogy mi javítja hatalmi helyzetét. Ezen semmit nem változtatott az elmúlt néhány ezer év, legfeljebb – egy ismert bonmot-t alkalmazva – annyi történt, hogy míg régen a fejeket levágták, ma megszámolják. A politika mindig a fejekről szólt: kinek van több? Amikor a politikus dönt, cselekszik, ez határozza meg a gondolkodását. Személyesen tapasztalom, hogy sok értelmiségi vagy gazdasági szereplő is képtelen elfogadni, hogy a politikust nem az igazság vagy a gazdasági hatékonyság érdekli, pedig csak annyit kellene megérteniük, hogy az ő tevékenységét más logika határozza meg. A politikában hatalom nélkül nem lehet hosszú távon létezni: ezt annyira természetesnek kellene elfogadnunk, mint hogy levegő nélkül nem lehet élni. Minden más kérdés – például hogy ki mire használja a hatalmat – ezután következik, de hogy a politikusnak hatalomra van szüksége ahhoz, hogy akaratát érvényesíteni tudja, a politika természeti törvényének kellene elfogadni.


Más módszerek, ugyanaz a cél


– De a hatalom megszerzésének vagy megtartásának azért vannak korlátai, nem?

– Ezt tartom a második legfontosabb kérdésnek. A politikai logika nem mindenható: a politikai versenyben is vannak részben erkölcsi, részben törvényekből vagy belső meggyőződésből következő korlátok. Ha ez nem így lenne, akkor azt kellene állítanunk, hogy egy politikus hibát követ el, ha nem öli meg riválisát. Régen ezt megtették, pár éve Orbán Viktor viszont csak képletesen mondta: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed." Annak idején humánus megoldásnak tartották, hogy István király Vazult csak megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett, miközben ki is végeztethette volna. Ma más módszerek elfogadhatók a politikai versenyben, de a cél, lássuk be, mégiscsak ugyanaz.


Részletek a könyvből


„Vegyünk egy konkrét példát: arról zajlik a vita egy közösségben, hogy hol építsenek hidat egy folyóra. A válasz nem egyértelmű, ahogy semmi sem magától értetődő egy közösségben, nincs királyi út, automatizmus. Érvelni kell, dönteni kell. Ha megkérdezik a jogászt, azt mondja majd, hogy a hidat ott kell megépíteni, ahol erre a törvények, a jogszabályok lehetőséget adnak. Tehát elsősorban azt nézi, mi a jogszerű. Ha megkérdezik az esztétát, neki az lesz a fontos, hogy olyan helyen épüljön a híd, ahol a látványa illeszkedik a környezethez. Az lesz számára a mérvadó, hogy hol lenne szép. Ha megkérdezik a közgazdászt, számára a gazdasági szempontok lesznek elsődlegesek, az, hogy hol lehet a legkevesebb pénzből a legnagyobb haszonnal, nyereséggel létrehozni. Ha megkérdezik a tudóst, a válaszát alapvetően az határozza meg, hogy mérnöki vagy más szempontokból hol lehet a legjobban megvalósítani. Azt figyeli majd, hogy hol van értelme. De mit válaszol a politikus? Mire figyel a legjobban? A jogszerűségre, a szépségre, a megtérülésre, a racionalitásra? Bizonyára ezek mindegyike fontos számára, de a legfontosabb mégis az, hogy melyik megoldással lesznek leginkább elégedettek azok – egy demokráciában ezek leginkább a választók –, akik a pozíciója szempontjából fontosak, azaz hol kapja ezért a legtöbb támogatást, elismerést, bizalmat. Minden más szempont is lényeges, de ennél egy politikusnak nincs lényegesebb, hiszen ez a szakmája alapja: addig lehet politikus, amíg mások valamiért azt gondolják, hogy szükség van rá, amíg akadnak olyanok, akik valamilyen okból hisznek benne, támogatják. Ezért állítom azt, hogy a politika minden más tevékenységtől eltérő logikával rendelkezik, természete szerint más célokat szolgál, mint a jog, az esztétika, a közgazdaságtan vagy a tudomány. (...)


A demokratikus hatalomgyakorlású országokban ma már elfogadhatatlan lenne, hogy a törvényekről – köztük az ország alkotmányáról – ne a népszuverenitás alapján létrejövő parlament hozzon döntést. Ez az alkotmányjogi közhely a politikai valóságban persze nem ennyire tiszta. Kétségtelen, hogy a törvényekről formálisan a parlament dönt, de vajon hol döntenek arról, hogy miről döntsön a parlament? Ez a bonyolult megfogalmazás valójában egy egyszerű és realista megállapításon alapul: azokban az országokban, ahol a parlamenti többségre támaszkodva kormányoznak, ugyanahhoz a politikai erőhöz tartozó politikusok vezetik a kormányt és alkotják a parlamenti többséget. Mint majd látni fogjuk, nem minden politikai rendszer ilyen, de az úgynevezett parlamentáris rendszereknek ez a logikájuk. Ha ez a helyzet, akkor vajon életszerű-e azt gondolnunk, hogy az adott pártot irányító és a kormányt is vezető politikus a miniszterelnöki dolgozószobában ülve várja, hogy vajon milyen törvényt fogad el a parlament, amit aztán majd neki végre kell hajtania? Vagy inkább az a valószínű, hogy a kormányt és a pártját is irányító kormányfő dönt végső soron arról, hogy a parlament miről tárgyaljon és mit fogadjon el? A politikában természetesen soha nincs automatizmus, ahogy már többször hangsúlyoztam, az akaratok mindig ellenakaratokkal találkoznak. De sok politikai munkával és elegendő tehetséggel a vezető el tudja érni, hogy a saját pártját irányítani, vezetni tudja. Ha ilyen vezető van hatalmon, a hozzá lojális parlamenti többség formálisan ugyan szavaz a törvényekről, de a döntést valójában nem ő hozza meg. A konkrét politikai helyzet függvénye, hogy a lényegi irányítás mennyire kerül ki a parlament kezéből: gyengébb politikai vezetők, jelentősebb párton belüli ellensúlyok, különösen koalíciós kormányok idején nehezebb kívülről, a végrehajtó hatalomból meghatározni a parlament munkáját, fordított esetben viszont nem elképzelhetetlen, hogy demokratikus rezsimekben is szavazógépként működjön a törvényhozás. 


Cikkünket a kéthetente csütörtökön megjelenő Regényújságban találják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában