Ország-világ

2018.01.13. 23:48

Illegális bevándorlás: ezrek tüntettek a belga migrációs államtitkár lemondását követelve

Több ezren vonultak utcára szombaton Brüsszelben a szudáni illegális bevándorlók hazaküldését elrendelő Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár lemondását követelve.

 Rendőrségi becslések szerint közel hétezren vettek részt a demonstráción, amelyen mintegy húsz párt és civil szervezet is képviseltette magát. A tüntetők elfogadhatatlannak tartják Francken decemberi bejelentését, miszerint a hatóságok annak dacára is folytatni fogják az elutasított szudáni menedékkérők kitoloncolását, hogy a korábban visszaküldött migránsok közül többen arról számoltak be, hogy hazájukban bántalmazták őket.


Emellett sokan azt is kifogásolják, hogy az államtitkár meghívására szeptemberben szudáni tisztségviselők érkeztek az országba a folyamat előmozdítása érdekében. A helyi sajtó jelentései szerint ugyanakkor azóta is mindössze tucatnyi visszatérítésre került sor. "Francken nem tartja tiszteletben a bíróság döntéseit, a jogállamiságot, illetve megsérti az alkotmányt azzal, hogy migránsokat küldet vissza oda, ahol kínzásnak és embertelen bánásmódnak vannak kitéve" - mondta a tiltakozást szervező egyik csoport vezetője a Le Soir című lapnak.


Az ügy a belga kormánykoalíció pártjai között is komoly feszültséget okozott, egyesek válságtól tartottak, miután a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) elnöke leszögezte: pártja kilép a koalícióból, ha Theo Franckent lemondatják a vitatott intézkedés miatt. A négypárti szövetség azonban végül kiállt az államtitkár mellett, a jelek szerint a kormányválság veszélye így - legalábbis egyelőre - elhárult.


A brüsszeli északi pályaudvar környékén nagy számban sátortáboroznak olyan szudáni bevándorlók, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy továbbutazhassanak Nagy-Britanniába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában