Ország-világ

2018.01.16. 23:00

Fidesz-szóvivő: akár törvényt is alkothatnak a bevándorlásszervező irodák ellen

A "Soros-terv" elutasításáról fogadott el politikai határozatot a Fidesz országos választmánya keddi ülésén.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szerint ha szükséges, akkor törvényt kell alkotni annak megakadályozásáért, hogy a "Soros-szervezetek" bevándorlásszervező irodákat hozhassanak létre Magyarországon.


A fideszes politikust arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy politikai határozatot fogadott el a "Soros-terv" elutasításáról a Fidesz országos választmánya keddi ülésén, amelyen döntött a kormánypártok 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről is.


Puskás Imre azt mondta: ez a politikai nyilatkozat azt is rögzíti, hogy milyen lépések történnek "Soros-szervezetek" részéről azért, hogy rá tudják kényszeríteni akaratukat Magyarországra. Úgy fogalmazott: ennek több iránya van, egyrészt Brüsszel felől, az ottani testületeken keresztül nyomást gyakorolnak az országra, másrészt nagyon aktívak a Soros György által finanszírozott szervezetek, Magyarországra is komoly források érkeznek, amelyekből bevándorlásszervező irodákat igyekeznek felállítani.


A nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy a kormány tegyen meg mindent azért, hogy ezek ne jöhessenek létre; ha kell, akkor törvényt kell alkotni ennek megakadályozásáért - emelte ki a szóvivő.


Arra a kérdésre, hogy valóban megpróbálnak-e beavatkozni a választási kampányba Soros György által támogatott szervezetek, Puskás Imre a Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet legfrissebb jelentésére is utalva úgy válaszolt: "közvetlenül Soroshoz kapcsolódó szervezetek" megállapították, hogy "nagyon komoly problémák vannak" a demokráciával Magyarországon, és elindult a per Magyarország ellen a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában