Ország-világ

2018.01.28. 20:07

Erdogan a török-szír határ teljes ˝megtisztítását˝ helyezte kilátásba

A török haderő kilenc nappal ezelőtt nagyszabású légi és szárazföldi hadműveletet indított a kurdok által autonómnak kikiáltott körzetben.

MTI

A török hadsereg elfoglalta az általa "stratégiai jelentőségűnek" tartott Barszaja-hegyet az északnyugat-szíriai Afrín körzetben a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) ellen folytatott Olajág Hadművelet keretében - jelentette be vasárnapi közleményében a török vezérkar, Recep Tayyip Erdogan török államfő jelezte, hogy teljes egészében meg fogják "tisztítani" a török-szíriai határt a terrorista elemektől.


A török média már napok óta rendkívül "kritikus hadállásnak" nevezte az Azaztól északra lévő a Barszaja-hegyet. A török haderő kilenc nappal ezelőtt nagyszabású légi és szárazföldi hadműveletet indított a kurdok által autonómnak kikiáltott körzetben. Ankara ezzel új frontot nyitott a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban, és most az a célja, hogy a kurdok visszaszorításával úgynevezett biztonságos zónát alakítson ki a határvidéken mintegy 30 kilométeres mélységben.


A hírügynökségek szerint vasárnap a korábbi napokhoz képest sokkal erőteljesebb tüzérségi támadásokat és légi csapásokat hajtott végre abban a körzetben a török hadsereg.


A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a török légi csapások következtében egy család mindhárom tagja életét vesztette, ezen kívül ezek a csapások leromboltak egy történelmi jelentőségű műemléktemplomot. A SANA szíriai állami hírügynökség szerint az Ain Dara - vaskori, több mint háromezer éves szír-hettita - templomról van szó. Az OSDH közzétette, hogy az Olajág Hadművelet kezdete óta - az elmúlt kilenc nap során - 42 polgári lakos és 144 kurd fegyveres halt meg a török támadások következtében.


Recep Tayyip Erdogan vasárnap ismét hangoztatta, hogy a török csapatok e hadművelet végeztével folytatni akarják a harcot a török-szíriai határ teljes egészének a "megtisztításáért". Már korábban is jelezte, hogy keleti irányban tervezi folytatni egy szélesebb hadművelet keretében a katonai csapásokat. Ez érintené az YPG ellenőrzése alatt álló Manbídzsot, ahol a kurd milíciák mellett amerikai erők is állomásoznak.


Csütörtökön a török elnök azt kérte Donald Trump amerikai elnöktől telefonon, hogy vagy az amerikai katonák vagy a kurd milícia fegyveresei vonuljanak ki az észak-szíriai Manbídzs térségéből. Hangsúlyozta: az esetleges manbídzsi beavatkozás nem az Egyesült Államok, hanem a szíriai kurd milícia ellen irányul, amelyet Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart.


Az Olajág Hadművelet jelentős feszültséget keltett Ankara és a tengerentúli hatalom között, mivel ez utóbbi támogatta az YPG erőit Szíria más területein az Iszlám Állam elleni harcban.

Címkék#Szíria

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában