Ország-világ

2018.01.14. 19:00

Egy Magyarországon is tevékenykedő bűnbanda 14 tagja ellen emeltek vádat Szlovákiában

A Speciális Ügyészi Hivatal (Ú©P) ügyésze január 12-én, pénteken vádat emelt egy bűnözői csoport 14 tagja ellen, akik főként Dunaszerdahelyen és környékén tevékenykedtek.

Munkatársunktól

„A Speciális Ügyészi Hivatal január 12-én a Speciális Büntetőügyi Bíróságon vádat emelt N. Zsolt és társai ellen. A 14 vádlottat 13 bűncselekmény elkövetésével vádolják. Az ügyész bűnszervezet megalapításával és támogatásával, különösen kegyetlen módon elkövetett gyilkossággal, gyilkossággal, hamis vádaskodással és más bűncselekmények vádjával indított eljárást“ – tájékoztatta a parameter.sk szlovákiai magyar portált Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal szóvivője.


A szóvivő elmondása szerint arról a bűnbandájáról van szó, amely a 90-es évektől 2010-ig tevékenykedett főként a Dunaszerdahelyi, a Galántai és a Komáromi járásban, de Szlovákia és Magyarország más városaiban is megfordultak.


A vádiratban kilenc meggyilkolt személy szerepel. Köztük strómanok, akiken keresztül túlzott mértékű adót igényeltek vissza, rajtuk kívül a bűnszervezet és egy konkurens bűnbanda tagjai is - mondta a szóvivő.


A vádlottak között szerepel Boris D., a szlovák rendőrség egy volt magas beosztású tisztje, aki információkkal látta el a szóban forgó bűnszervezetet.


A vádirat 72 kötetes és több mint 20 ezer oldalt tartalmaz. Jelenleg hat személy tartózkodik vizsgálati fogságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában