Ország-világ

2017.12.17. 07:45

Az év utolsó időközi választásait tartották: újraválasztották Őcsény polgármesterét

Őcsényben az eddigi polgármester viseli tovább a tisztséget, Kisbajomban és Pusztahencsén független polgármestert választottak.

Újra megválasztották vasárnap Fülöp Jánost (független) a Tolna megyei Őcsény polgármesterének - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Herczig Hajnalka, a mintegy 2400 lakosú község jegyzője korábban azt mondta: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település addigi polgármestere, Fülöp János szeptember 27-én lemondott tisztségéről. A vasárnapi választáson a 2042 szavazásra jogosult közül 1028-an adták le voksukat. A településvezetői posztért négy független indult, közülük az újrázó Fülöp János 592 szavazot kapott. Csapai Jánosra 159-en, Guzsván Istvánra 59-en és Kozma Zoltánnéra pedig 213-an szavaztak, továbbá 5 érvénytelen voksot regisztráltak - tájékoztatott a jegyző.


Fülöp János, aki 2006 óta vezette a Szekszárd mellett fekvő települést, lemondását korábban az MTI-nek azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában. A községben ugyanis sokan tiltakoztak amiatt, hogy egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül.


Beszámolt arról is, hogy kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását, erre azonban a hattagú testületből négyen nemmel szavaztak.


A Somogy megyei Kisbajom polgármesterének Szelidné Gerencsér Angyalkát (független) választották meg vasárnap - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Pintér Csilla Judit, a kutasi közös önkormányzati hivatal jegyzőjének tájékoztatása szerint az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a község előző polgármestere, a független Végh Gábor szeptember elején elhunyt. A 301 választásra jogosult közül vasárnap 214-en jártulatak az urnákhoz. Szelidné Gerencsér Angyalka 160, Plecskó István (független) 14, Kakas József (független) pedig 37 szavazatot kapott, valamint 3 érvénytelen voksot regisztráltak - ismertette az eredményt a jegyző.


A független Bán Istvánt választották meg vasárnap a Tolna megyei Pusztahencse polgármesterének - közölte Gazdag Ferenc, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel. Erdei Tamás, a györkönyi közös önkormányzati hivatal jegyzője, a helyi választási iroda vezetője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete szeptember 18-án feloszlatta magát. Gazdag Ferenc elmondta, hogy a választási névjegyzékben szereplő 816 ember közül 588-an szavaztak. A településvezetői posztért két független jelölt indult. A korábbi polgármester, Iker Ibolya 269, kihívója, Bán István pedig 288 szavazatot kapott, valamint 1 érvénytelen voksot regisztráltak. A képviselő-testületi helyeket hat független jelölt nyerte el - részletezte a helyi választási bizottság elnöke.


Korábban írtuk:

Az év utolsó időközi választásait tartják ma: Kisbajomban és Őcsényben polgármestert, Pusztahencsén településvezetőt és önkormányzati képviselőket is választanak.


A Somogy megyei Kisbajomban azért tartanak időközi önkormányzati választást, mert a község előző polgármestere, a független Végh Gábor szeptember elején elhunyt. A tisztségért három független jelölt indul, a település választási névjegyzékében 299-en szerepelnek. A Tolna megyei Őcsényben is polgármester-választás lesz, mert a települést 2006 óta vezető független polgármester, Fülöp János szeptember 27-én lemondott. Lépését az MTI-nek azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában. A községben ugyanis sokan tiltakoztak amiatt, hogy egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül.


A voksoláson négy független jelölt indul a polgármesteri posztért, a település választási névjegyzékében 2045-en szerepelnek.


A szintén Tolna megyei Pusztahencsén polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, a képviselő-testület ugyanis szeptember 18-án feloszlatta magát. A településvezetői posztért két független jelölt indul, a hat képviselő-testületi helyre pedig húsz, szintén független jelölt aspirál. A mintegy 1040 lakosú település választási névjegyzékében 816-an szerepelnek. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.


Idén 103 településen 121 időközi választást tűztek ki: 66 esetben polgármester, 18-ban képviselő-testület, 9-ben egyéni választókerületi képviselő, 2 esetben pedig egyéni listás képviselők választása volt a tét. A 26 időközi települési nemzetiségi választásból 21 jelölt hiányában elmaradt. Tavaly 200 időközi választást írtak ki a helyi választási irodák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában