Ország-világ

2017.10.31. 17:23

Több száz munkás meghalhatott egy alagút beomlásakor - a nukleáris robbantás után

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült.

Több mint kétszáz ember halhatott meg Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút - jelentette közelebbről meg nem jelölt forrásokra hivatkozva kedden a japán Aszahi televízió.


Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma - közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.


Szakértők azt valószínűsítik, hogy a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt használhatatlanná válhatott.


A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint. Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában