Ország-világ

2017.10.26. 16:08

Nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz a "pakisztáni mészáros"

A gyanúsítás szerint 2015-ben Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert.

A Fővárosi Törvényszék 2017. október 26-án ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte azt a pakisztáni férfit, akivel szemben hazájában emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás - írja a Fővárosi Törvényszék. A pakisztáni társbíróság 2016. január 5-én azért rendelte el Z. A. nemzetközi körözését, mert a gyanúsítás szerint a keresett személy 2015. június 22-én Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert.


A pakisztáni társbíróság a körözött elfogása esetén azért kérte a kiadatást, hogy Z. A-val szemben a büntetőeljárást lefolytathassa.  Z. A-t Magyarországon, Baranya megyében fogták el. A határra szállítás közben, a kitoloncolás során bemondott adatait ellenőrizte le a rendőrség és megállapították, hogy vele szemben nemzetközi elfogató parancs került kibocsátásra.


A Fővárosi Főügyészség indítványozta a körözött személy ideiglenes kiadatási letartóztatásának elrendelését. A kiadatás kérdésében a Fővárosi Törvényszék rendelkezik kizárólagos hatáskörrel és  nyilvános tárgyalás során hozta meg a döntését. Z. A. a meghallgatáson nem vitatta, hogy a pakisztáni társbíróság őt körözi, azonban tagadta a cselekményt és azzal védekezett, hogy az elkövetés idején Görögországban tartózkodott, ahol úgynevezett fehér kártyás volt, ami azt jelenti, hogy menedékjogi státuszt kapott.


A Fővárosi Törvényszék az eljárás során a kiadatás feltételeit és nem azt az ügyet vizsgálta, amely miatt a nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátották. Vagyis: a törvényszék nem a bűncselekményről, hanem arról hozott határozatot, hogy a kiadatás feltételei fennállnak-e.


A törvényszék megállapította, hogy a körözött személy cselekménye a pakisztáni társbíróság által közölt tényállás alapján a magyar Btk. szerint emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.  Z. A. nem járult hozzá az úgynevezett egyszerűsített kiadatásához, ezért a törvényszék a specialitás szabályait alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a Z. A-val szemben hazájában más eljárás nem indítható és csak amiatt a cselekmény miatt ítélhető el, amely miatt a körözését elrendelték.


Az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelése mellett további intézkedéseket fog megtenni a törvényszék, hogy dönthessen a terhelt kiadatásáról. A törvényszék garanciát kér a pakisztáni igazságügyi hatóságtól arra, hogy ha a törvényük szerint  halálbüntetéssel is sújtható cselekmény miatt Z. A-t halálbüntetésre ítélik, azt nem hajtják végre, ugyanis a magyar jogszabályok szerint bűnösség esetén nem lehet kiszabni halálbüntetést, csak életfogytig tartó szabadságvesztést.


Az ideiglenes kiadatási letartóztatás ideje alatt a törvényszék megkeresi a görög társszerveket, hogy Z. A. pontos beazonosítása érdekében a körözött személy ujjlenyomatát küldjék meg. A törvényszék bekéri a görög igazságügyi hatóságoktól a körözött személyre vonatkozó menedékjogi eljárás eredményére vonatkozó iratokat is, amelyre azért van szükség, mert az Európai Unióban menedékjogot kapott személy más, Unión kívüli országba nem adható ki.


Az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart, azonban a kiadatási kérelemnek 40 napon belül, azaz 2017. december 5-ig meg kell érkeznie a törvényszékhez, ellenkező esetben a letartóztatás megszűnik. Amennyiben ez a kérelem megérkezik, abban az esetben a kényszerintézkedés maximum az elfogástól számított 2 évig tarthat. A döntés jogerős.

Címkék#belföld
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában