Ország-világ

2017.10.14. 11:17

Kottakalózok: szegedi jogász álmodta meg az ismeretterjesztő rajzfilmsorozatot

Az ötrészes sorozat a zeneipar iránt érdeklődő fiatalokat ismerteti meg az őket érintő jogi alapokkal.

delmagyar.hu

Kottakalózok címmel készített tematikus rövid rajzfilmsorozatot egy jogász, zenész és grafikus szakemberekből összeállt csapat. A kezdeményezés célja, hogy a zeneipar iránt érdeklődő fiatalokat megismertesse az őket érintő jogi alapokkal.

Az ötrészes sorozat egy állatok - Cali, a vegetáriánus hópárduc; Vic, a basszusgitáros kolibri; Steve, a frontsün és Pete, a színváltós gyík - által alkotott zenekar életén keresztül enged bepillantást a szerzői jog mindennapjaiba - szerepel a produkció által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a projektet megálmodó Mezei Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese gondolta úgy, hogy a fiatal zenészeknek, dj-knek és elektronikus zenekészítőknek így tudja a legbefogadhatóbb módon megmutatni a zeneipart érintő jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig.

"A rajzfilmsorozat a lehető legegyszerűbben, mégis pontosan próbálja visszaadni a szerzői jog szerepét a zenei alkotómunkában. A rajzfilm kísérlet egy társadalmilag, gazdaságilag és jogilag is jelentős kérdés egyszerű, fogyasztható, színes bemutatására. A társadalom alapvető érdeke a tudatos fogyasztók körének bővülése, ezért tesz ez a rajzfilm" - idézte Mezei Pétert a kommüniké.

Az alkotómunka az Igazságügyi Minisztérium által kiírt pályázat keretén belül, a szegedi InfoCopy diákkör tagjainak bevonásával készült. A sorozat a Youtube videomegosztó portálon érhető el. Kattintson érte ide! >>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában