Ország-világ

2017.10.05. 19:35

Csodák teafiltertasakokból - Origami kiállítás nyílt Szegeden

Tizennyolcezer darabból áll az a stegosaurus, amely az összes többi alkotás fölé emelkedik az SZTE Mérnöki Kar Mars téri épületében, a tanácsteremben nyílt, Csodák teafiltertasakokból című origamikiállításon.

Borbola Lilla

A dínót hat éven keresztül készítette Molnár László, akinek kézügyességét és türelmét dicsérik a kiállított művek.

Az alkotó saját bevallása szerint egyetemi évei alatt – főleg a vizsgaidőszakok idején – barátkozott meg az origamizással. Sőt, tökélyre fejlesztette tudását és technikáját a papírszobrászatban, így például a kiállításon a plafonról lógó madárpók megtévesztően élethű lett. De liba, traktor, unicumos üveg, Rubik-kocka és különböző virágok is készülhetnek az ősállatokon kívül teafiltertasakokból és színes papírdarabokból.


Molnár László a moduláris, kínaiul GHIAN-ZHI névre hallgató technikával dolgozik. A történet szerint 1993-ban Amerikában zátonyra futó, majd börtönbe kerülő Arany Kalandor nevű hajó legénységének egy tagja fejlesztette ki a módszert, hogy elüsse a rabság idejét, majd megtanította azt a többieknek. A kiállítás megnyitóján az alkotó is megmutatta az érdeklődőknek, hogy hogyan kell a különböző alakzatokat felépítő kis elemeket hajtogatni. Úgy tűnt, ez a könnyebb feladat, az igazi kihívást a tervezés és az építés jelentheti az origamimesterek számára.

Csodák teafiltertasakokból -GALÉRIA


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában