Ország-világ

2017.09.06. 08:06

Négy év alatt, négyszáz kilométer út épült a kistelepüléseken

A tízezer fő alatti kistelepüléseken bővült a belterületi utak hossza.

Az elmúlt négy év alatt több mint négyszáz kilométerrel bővült a tízezer fő alatti településeken található belterületi utak hossza - írja szerdai számában a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) adatai alapján.

Idén a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása előirányzaton belül a közutak fenntartásához kapcsolódó támogatás 16,2 milliárd forint - közölte a lappal a Belügyminisztérium.

Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések között 2015 óta szerepel a belterületi utak, járdák, hidak felújítása. A költségevetési törvényben biztosított forrás mellett a tárca minden évben törekszik további költségvetési források átcsoportosítására e célra: 2015-ben közel 1,3 milliárd, 2016-ban közel 3,7 milliárd, 2017-ben pedig több mint 2,8 milliárd forint összegű támogatást hagytak jóvá. Amennyiben a források lehetővé teszik, az idén még születhet további döntés a korábbi évekhez hasonlóan - hangsúlyozta a tárca.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában