Ország-világ

2017.09.13. 09:00

Kevesebben vallják hívőnek magukat

Megyénkben számos egyház, felekezet szolgál. A legutóbbi - 2011-es - népszámlálás Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adataiból kiderül, hogy önkéntes megjelölés alapján hányan tartoznak az egyes vallásokhoz, vallási közösségekhez.

Gülch Csaba

A 2009-es népszámlálási törvény alapján a vallási kérdés úgynevezett különleges adatnak számít, így a válaszadás önkéntes. A válaszok nem a vallás gyakorlását, a vallásosságot, hanem a valamely egyházhoz, felekezethez való tartozást tükrözik.


A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján megyénkben – miként az ország nagy részében – legtöbben, 244.355-en katolikusnak vallották magukat. Ebből 1066-an a görögkatolikust jelölték meg, a többi római katolikus.

A válaszok szerint az evangélikusok száma hat évvel ezelőtt 21.062, a reformátusoké pedig 14.741 volt. Ortodox keresztényként 165-en, izraelitaként 146-an, más valláshoz, felekezethez – például a baptista közösséghez, a Hit Gyülekezethez, a Jehova Tanúihoz – tartozóként pedig együttesen 3952-en szerepelnek a statisztikában. Bevallásuk alapján 45.862-en nem tartoznak semmiféle egyházhoz, vallási közösséghez, 117.702-en pedig nem kívántak válaszolni erre a kérdésre. Győr-Moson-Sopronban a két népszámlálás között 56 százalékkal növekedett az "áttérők", a nagy egyházaktól eltávolodók száma.


A 2001-es népszámlálási adatokkal összehasonlítva 10 év alatt a megyében magukat katolikusnak vallók száma 81.000-rel, az evangélikusoké 6300-zal, a reformátusoké pedig 2159-cel csökkent. A megkérdezett vallásszociológus szerint a számok sok mindenről árulkodnak. Így többek között a sokat emlegetett szekularizációról, vagyis az egyre erősebb elvilágiasodásról és annak következményeiről is.


Jól megfigyelhető jelenség, hogy bizonyos – például személyes vagy liturgikus – okok miatt sokan elszakadnak eredeti vallásuktól és helyette elsősorban különféle kisközösségeket választanak  lelki életükhöz. Ezt bizonyítja például az is, hogy Győr-Moson-Sopronban a két népszámlálás között 56 százalékkal növekedett az "áttérők", a nagy egyházaktól eltávolodók száma. (Külön említette, hogy a fiatalok körében végzett felmérések szerint a 29 év alattiak közül egyre kevesebben járnak templomba.) A vallásszociológus úgy véli, ezek a tendenciák mielőbbi reformokra kell hogy késztessék a történelmi egyházakat.

Ezek is érdekelhetik