Ország-világ

2017.07.28. 12:33

Kisgyerekkel együtt vitt el egy autót egy bedrogozott férfi Pápán

Az anya kiabált, hogy a gyermeke a kocsiban van, de a férfit nem tudták visszatartani; hirtelen gázt adva elindult.

 Vádat emeltek egy  jogosítvánnyal nem rendelkező férfi ellen, aki kábítószer hatása  alatt elvitt egy autót, a benne ülő négyéves gyermekkel együtt az  idén februárban Pápán - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség  pénteken.


    A közlemény szerint a 24 éves férfi veszekedett élettársával az  utcán, majd kábítószertől bódult állapotban egy arra kanyarodó  gépkocsinak futott. Az ütközés következtében a vádlott a jármű  motorháztetejére, majd onnan az aszfaltra zuhant. A jármű vezetője  és utasa próbált segíteni neki, ő azonban beugrott az autójukba és  a járműben ülő négyéves kisgyerekkel elhajtott.   


    A sofőr és párja belekapaszkodott a járműbe, az asszony az  ajtón keresztül megragadta a vádlott ruházatát és kiabált, hogy a  gyermeke a kocsiban van, de a férfit nem tudták visszatartani;  hirtelen gázt adva elindult, a sértetteket rövid távon magával  húzva.   


    A vezetői engedéllyel nem rendelkező, kábítószer hatása alatt  álló vádlott tudta, hogy a hátsó ülésen egy kisgyermek ül, ennek  ellenére a csúszós úton nagy sebességgel hajtott el, először egy  fának, majd az útpadkának ütközött. Előbb Noszlopra, majd onnan az  egyik közeli faluban lévő lakóhelyére hajtott, ahol a rendőrök  megállították és elfogták.     


    A férfinak közlekedési bűncselekmények mellett személyi  szabadság megsértésének minősített esete és jármű önkényes  elvételének bűntette miatt is felelnie kell.    


    A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség a Pápai Járásbírósághoz  benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés  kiszabására tett indítványt - áll a közleményben. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában