Ország-világ

2017.06.13. 11:24

A Jobbik ˝lopós˝ plakátkampánya miatt házkutatást tartottak a Mahir-nál

A jól értesült Magyar Idők már a múlt héten írt a nyomozás megindításáról.

A Népszava úgy tudja, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyelőre nem talált olyan számlát a Jobbiknál, amely azt bizonyítaná, hogy a párt fizetett a "Ti dolgoztok...." plakátok kihelyezéséért.

A napilap keddi számában megjelent információt egyelőre nem tudták megerősíteni az adóhatóságnál .


A Népszava szerint azért különös, hogy az adóhivatal munkatársai nem találtak fizetésre utaló számlát, mert május elején az ATV-ben Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő konkrét számokról beszélt, azaz áprilisban 2468, míg májusban 2340 plakátot helyeztek ki.


A cikkben emlékeztettek arra, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft.-nél és a Publimont Kft.-nél a Magyar Idők információi szerint költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a NAV.


Ezzel szemben Böröczky Kornélia, a Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője úgy nyilatkozott a HírTV-nek, hogy egy normál, rendes adóhatósági ellenőrzésre az adóhatóság ellenőrei e hét csütörtökre már bejelentkeztek, a revizorok helyett viszont az adóhatóság bűnügyi nyomozói érkeztek a plakátcéghez már hétfőn, de ugyanazokra az iratokra voltak kíváncsiak, mint kollégáik. Az adónyomozók a Jobbik plakátkampányát megelőző időszak papírjait kérték a Mahir-tól. 

Négy adónyomozó várt a bejáratnál, és közölték, hogy ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás ügyében vizsgálatot indítanak nálunk. Természetesen felkísértem őket, megnéztük a megbízó levelüket, megnéztük milyen papírokat kérnek, és a legnagyobb együttműködéssel próbáljuk előkészíteni azokat a papírokat, amikre szükségük van. Érdekes módon csak egy szűkebb szeletét választották ki az ellenőrzésnek, nevezetesen a 2017. január és 2017. április 30-a közöttit, hogy ennek mi az oka azt nem tudom megmondani. Ha a Magyar Időkre gondolok vissza, mi jelent meg a cikkben, talán a Jobbikkal kapcsolatos lehet

– idézte a HírTV Kovács István, a Mahir Cityposter Kft. ügyvezetőjének szavait.


Az ügy érdekessége, hogy a kormányközeli Magyar idők már a múlt héten azt írta: a Mahir-nál költségvetési csalás gyanújával indult nyomozás.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó lap szerint „a fideszes Tállai András által felügyelt szervezet közérdekű bejelentésre indított eljárást a Jobbik lopós plakátkampányával összefüggésben" – a gyanú szerint több plakát kerülhetett ki, mint amennyit a Mahir és a Publimont bevallott – írja a lap.


Közben a Jobbik nyilvánosságra hozta a párt honlapján a plakátkampány adatait, és a kihelyezett hirdetések havi lebontását.

"Arcátlan hazugság a Fidesztől, hogy ez a kampány 2,5 milliárd forintba került volna. Ha ezt komolyan gondolják, akkor csak lapozzák fel a saját könyvelésüket: mind a 2010-es, mind a 2014-es országgyűlési választási kampányban a Fidesz minden hónapban ennél 2,5-szer több plakáthelyen hirdetett. Ugyanezen számítás szerint a kormánypártnak csak a plakátokra fordított kampányköltsége 6,25 milliárd forintot lett volna.

Ez elég szomorú hír lenne a magyar demokrácia számára, ugyanis azt jelentené, hogy mind 2010-ben, mind 2014-ben sokszorosan átlépték a választási kampányra költhető törvényben rögzített költségkeretet, és ily módon csalással nyertek volna mindkét választáson. Ilyen pedig bizonyára nem történt, nem történhetett." - áll a párt közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában