Ország-világ

2017.06.02. 19:05

4 milliárdot ad a kormány a tanodáknak az EU-s támogatás mellé

A jelenlegi európai uniós fejlesztési időszakban 7,5 milliárd forint fordítható a hazai tanodák támogatására.

A jelenlegi európai uniós fejlesztési időszakban 7,5 milliárd forint fordítható a hazai tanodák támogatására, amelyhez a kormány négymilliárd forintos támogatási összeget rendel az Oktatási Hivatalon keresztül, egyéb feladatok támogatására is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára péntek délután a győri Fekete István Általános Iskolában.


Czibere Károly, az intézményben 2008 óta működő Győri Tanoda Klub 18,8 millió forintból megvalósuló projektjének nyitórendezvényén hangsúlyozta, hogy az országban eddig működő 178 tanoda helyett mostantól 273 működik, a kormány pedig azon dolgozik, hogy a hálózat fenntartható legyen majd akkor is, amikor az európai uniós finanszírozások befejeződnek.


Emlékeztetett, hogy a 2011-ben elfogadott nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia is rögzíti, nem engedhető meg, hogy a hátrányos helyzet fátum legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában