Ország-világ

2017.05.30. 15:25

Nem költözik el a CEU Budapestről, jelentette ki a rektor

Ignatieff - az egyetem rektora -, határozottan kijelentette és megismételte, hogy az üzenet ,,tiszta" legyen: a CEU nem zár be és folytatja működését Budapesten.

Kedden fél egykor a CEU vezetése sajtótájékoztatón értékelte a hónapok óta húzódó vita eddigi fejleményeit és több bejelentést tett - számolt be az Index.


Miután Michael Ignatieff CEU-rektor elmondta, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban - mert a múlt héten Altusz Kristóf a magyar kormány megbízott képviselője végre egyeztetett Andrew Cuomo New York-i kormányzó hivatalával -, bejelentette, hogy a következő, 2017/18-as tanévben is folytatja működését a CEU, bár a Lex CEU nem teszi lehetővé, hogy új hallgatókat vegyenek fel a rákövetkező évre.

Egy egyetem, ami nem tud új hallgatókat felvenni, hanyatlásra van ítélve

- folytatta a rektor, ennek ellenére Ignatieff határozottan kijelentette és megismételte, hogy az üzenet „tiszta" legyen: a CEU nem zár be és folytatja működését, Budapesten - számolt be a lap.


Arról hogy a következő tanévben mi lesz, miután a jelenleg hatályos felsőoktatási törvény megakadályozza az új egyetemi hallgatók felvételét nem mondott konkrétumokat a rektor.


Budapest az otthonunk, itt maradunk," business as usual" - hangsúlyozta Ignetieff, megismételve, hogy ettől még nem fognak ölbe tett kézzel várni.


Újságírói kérdésre Ignetieff azt is kifejtette, hogy ha a kormányzat egy kicsit még jobban elkezd nyomást helyezni rájuk, akkor sem fognak elmenni innen.

Budapest az otthonunk, ezt nem tudom jobban hangsúlyozni

- mondta. Arra a kérdésre, hogy a mostani sajtótájékoztatón optimistábbnak tűnik a rektor, mint eddig, Ignatieff elismerte:


Erősebb pozícióban vagyunk, mint voltunk, mert ellenálltunk és nemet mondtunk.


Szintén kérdésekre Ignatieff és helyettese, Enyedi Zsolt elmondta: minden diákot arra biztatnak, hogy jelentkezzenek nyugodtan a CEU-ra, mert itt fognak működni úgy, ahogy eddig - számolt be a lap.

Itt leszünk öt, tíz, száz év múlva is

- tette hozzá Enyedi rektorhelyettes, magát Ignatieff "magyar hangjának" nevezve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában