Ország-világ

2017.05.05. 11:36

Észak-Korea elsősorban a szomszédaira jelenthet veszélyt

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem koreai tanszékének vezetője szerint Észak-Korea - becsült fegyverarzenálja alapján - elsősorban közvetlen szomszédságában tudna hatalmas pusztítást végezni. Csoma Mózes az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy az ország bármelyik szomszédja ellen támadást kezdeményezne.

A szakértő szerint, bár léteznek becslések Észak-Korea nukleáris arzenáljáról, senkinek sincs konkrét információja arról, hogy az bevethető állapotban van-e, vagy csak az eddigiekhez hasonló erődemonstrációkra alkalmas. A rezsim veszélyessége a hordozóeszközökben, a már meglévő rakétakapacitásokban rejlik, amelyekkel az Egyesült Államokat nem érné el, de a Koreai-félszigeten és környékén hatalmas pusztításokat tudna végezni - vélekedett.


Az egyetemi docens szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy Észak-Korea támadást kezdeményezne egy szomszédja ellen, hiszen "nem az 1950-es éveket írjuk". Az eddigi öt robbantás és a kapacitásfejlesztés éppen hogy az elrettentést szolgálja, a rezsimnek ugyanis az a "mániája", hogy őket fogják megtámadni - fogalmazott a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában