Ország-világ

2017.05.26. 18:43

Csehország fenntartaná a Benes-dekrétumok érvényességét

Úgy gondolom, hogy ez ma már nem téma. Nincs ok a megszüntetésükre - szögezte le a cseh kormányfőhelyettes.

Pavel Belobrádek cseh kormányfőhelyettes híve a cseh-német megbékélésnek, de a második világháború után kiadott Benes-dekrétumok érvényességét nem szüntetné meg. A kereszténydemokrata politikus erről abban az interjúban beszélt, amelyet pénteken közölt a Novinky.cz cseh hírportál.


A téma azután került a cseh közvélemény érdeklődésének homlokterébe, hogy Pavel Belobrádek szerdán bejelentette: részt vesz a második világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek szervezete, a Szudétanémet Bajtársi Szövetség (Sudetendeutsche Landsmannschaft, SdL) hagyományos évi közgyűlésén.

A cseh sajtó korábban azt írta, hogy a közgyűlést június 3-án és 4-én Nürnbergben tartják. A helyszínt később Augsburgra pontosították.

 

Fotó: Filip Jandourek, Tschechischen Rundfunks

Pavel Belobrádek cseh kormányfőhelyettes

Fotó: Filip Jandourek, Tschechischen Rundfunks

A kereszténydemokrata Belobrádek az eddigi legmagasabb rangú cseh politikus, aki részt vesz ezen a rendezvényen. Csütörtökön kiderült, hogy útjára Daniel Herman kulturális miniszter is elkíséri, aki szintén a kereszténydemokrata párt (KDU-CSL) tagja.

Ez bizonyos gesztus, amely hozzájárulhat a (cseh-német) megbékéléshez

- jelentette ki Belobrádek az interjúban.


"Mindazt a brutalitást, amely a háború előtt, a háború alatt és utána történt, nem szabad elfeledni. Ugyanakkor igyekezni kell megbocsátani és a jövőbe tekinteni" - tette hozzá.

A régi kegyetlenségek nem adhatnak okot arra, hogy a következő generációk gyűlöletet érezzenek egymás iránt

- magyarázta álláspontját a kormányfőhelyettes.

"Václav Havel (1993-2003 közötti cseh államfő) már bocsánatot kért, ez elég"

- válaszolta arra a kérdésre, hogy bocsánatot kíván-e kérni a közgyűlésen a szudétanémetek kitelepítéséért.


Pavel Belobrádek szándéka nem talált egységesen pozitív fogadtatásra Csehországban.

A kommunista párt (KSCM) és az antifasiszta szervezetek élesen elítélték a politikust, és nemtetszését fejezte ki a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS) is. Lubomír Zaorálek szociáldemokrata cseh külügyminiszter bejelentette, hogy Belobrádek nem a kormány képviseletében, hanem a koalíciós Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt elnökeként vesz részt a tanácskozáson.

 

Szudétanémetnek a két világháború közötti Csehszlovákia nyugati, valamint észak- és délnyugati vidékein élő német nemzeti kisebbség tagjait nevezik. 

A nagyjából 3 milliós népcsoportot a második világháborút követő hónapokban súlyos atrocitások érték, az etnikai tisztogatásoknak a becslések szerint több ezer halálos áldozata volt. Az úgynevezett vad üldözések időszakát a potsdami nagyhatalmi konferencia által is jóváhagyott szervezett kitelepítés követte. A népcsoport elűzésének jogi alapját Eduard Benes elnök hírhedt dekrétumai jelentették. 

Az elnöki rendeletek alapján a szudétanémeteket és a magyarokat háborús bűnösnek minősítették, elvették csehszlovák állampolgárságukat, megfosztották őket vagyonuktól. A kitelepítés azonban nincs benne a dekrétumokban.

A kormányfőhelyettes elutasította azt a véleményt, hogy részvételével az SdL küzgyűlésén "politikai öngyilkosságot" követne el.

Meggyőződése, hogy miután a kitelepített szudétanémetek lemondtak vagyoni követeléseikről a cseh állammal szemben, Prága részéről is lépni kell. Ugyanakkor a hírhedt Benes-dekrétumok megszüntetésére nem lát okot.


Úgy gondolom, hogy ez ma már nem téma. Nincs ok a megszüntetésükre - szögezte le.


A Benes-dekrétumok ügye a szudétanémetek jogfosztása óta komoly feszültséget okoz a cseh-német, illetve a cseh-bajor kapcsolatokban.

A legfelsőbb politika szintjén ezt az ügyet az 1998-ban aláírt cseh-német megbékélési nyilatkozat rendezte.


A feszültség azután kezdett enyhülni, hogy 2014 februárjában Petr Necas akkori cseh kormányfő a bajor tartományi gyűlésben elmondott beszédében sajnálatát fejezte ki a szudétanémetek kitelepítése miatt.

A további komoly előrelépést az jelentette, amikor a Szudétanémet Bajtársi Szövetség 2015-ben közgyűlésén törölte alapszabályából azt a tételt, hogy a szervezet működésének egyik célja a szudétanémetektől elkobzott tulajdon visszaszolgáltatására, illetve a megfelelő értékű kárpótlásra vonatkozó jog érvényesítése.

A szudétanémet politikusok beszédeikben azóta a kongresszusokon a Benes-dekrétumokat sem emlegették, holott korábban rendszeresen követelték eltörlésüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában