Ország-világ

2017.05.30. 22:33

A Földből lehetségesen kiszakadt értékes kisbolyó halad az űrben

A 2022-ben induló expedícióval fontos kérdésekre kaphatnak válaszokat a kutatók.

A NASA már korábban bejelentette, hogy a szeretnének küldetést szervezni a 16 Psyche nevű aszteroidához, ami úgy 10 trillió amerikai dollárnak megfelelő vasat tartalmaz - írja az Offline. A NASA-nak természetesen nem a világgazdaság összeroppantása a célja az aszteroidával: tüzetesen meg akarják azt vizsgálni. Nemcsak a magas vastartalom érdekes számukra, hanem az is, hogy a kisbolygó majdnem teljesen jég- és kőzetmentes, amit néhány tudós szerint a folyamatos ütközések is okozhattak. Más kutatók azt is tovább elemeznék, hogy ez az objektum egy Földhöz hasonló bolygó magja lehetett-e egykor – ez lenne az első olyan eset és lehetőség a NASA-nak, melynek köszönhetően egy csupasz vasmagot vizsgálhatnának.

A NASA eredetileg 2023-ban indította volna küldetését a 16 Psyche-re, de a friss hírek szerint már 2022-ben el tudnak indulni, 2026-ban pedig el is érhetik az értékes égitest felszínét.

 

A 16 Psyche egy nagyméretű kisbolygó. 1852. március 17-én fedezte fel Annibale de Gasparis Nápolyban. A görög istennőről, Psychéről nevezte el a 16-ik kisbolygót. A Psyche a legnagyobb tömegű az M típusú kisbolygók között.

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában