Ország-világ

2017.04.27. 21:09

Gyurcsány: a DK 10-15 százalékot fog elérni jövőre

A párt elnöke Nagykanizsán mintegy kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumot.

Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció (DK) fogja okozni a legnagyobb pozitív meglepetést, 10-15 százalék közötti eredményt ér majd el.

A párt elnöke Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban mintegy kétszáz ember előtt tartott csütörtöki lakossági fórumán reális becslésnek nevezte a 10-15 százalékot.

Ugyanakkor hozzátette, nem ez a cél, hanem sokkal inkább az, hogy ezzel hozzájáruljanak Orbán Viktor leváltásához.

A párt elnöke együttműködésre buzdította az ellenzéki pártokat. Mint fogalmazott "egy az egy ellen politikát kell folytatni", nem pedig egymás ellen harcolni. Ha egymás ellen küzdenek, akkor veszítenek, viszont ha együttműködnek, akkor "ebben hangulatban, (.) a választók jelentős része leakarja váltani a Fideszt", azok is a jelöltjeikre fognak szavazni, akik egyébként nem feltétlenül a DK támogatói. Ehhez viszont a pártnak szövetségesekre van szüksége - jelentette ki.

Hozzátette: a jövő évi választás leglényegesebb kérdése, hogy a jogosult eldöntsék, milyen életet akarnak, milyen jövőt kívánnak maguknak. Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy csütörtökön letelt az a 72 óra, amit a miniszternek arra adott, hogy jogi eljárást indítson ellene. A korábbi közlése szerint információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. Gyurcsány Ferenc azt mondta: nem fogja megszegni a törvényt,és nem köt tisztességtelen alkut a dokumentumok megszerzésére. A törvényesség keretei közt viszont mindet megtesz, hogy a dokumentumokhoz, vagy azok egy részéhez hozzájusson, és ha ez így lesz, akkor ezeket haladéktalanul nyilvánosságra hozza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában