Ország-világ

2017.02.23. 23:37

Trump fejleszteni akarja a nukleáris ütőerőt

Donald Trump amerikai elnök egy csütörtökön megjelent interjúban kijelentette, hogy csúcsszintűre akarja fejleszteni az amerikai nukleáris fegyverzetet, mert szerinte az Egyesült Államok lemaradt ezen a téren.

A Reuters brit hírügynökség kérdéseire a Fehér Házban válaszolva felrótta Oroszországnak, hogy korlátozás alatt álló kategóriájú fegyvereket, cirkáló rakétának is nevezett robotrepülőgépeket állított hadrendbe. Közölte: ezt szemére fogja vetni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, ha találkoznak, bár erről még nincs semmilyen időpont.


Kínával kapcsolatban kijelentette, hogy Peking, ha akarná, ráhatásával "nagyon könnyen" megoldhatná az Észak-Korea jelentette biztonsági kihívást. Mint mondta: "nagyon dühös" amiatt, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat tesztel. 


A kommunista rezsim jelentette fenyegetéssel szemben az egyik lehetséges megoldás az elhárító rakétarendszerek kiépítésének felgyorsítása a szövetséges Dél-Koreában és Japánban - mondta, hozzátéve, hogy sok más megoldás is szóba kerülhet. 


Trump bő egy hónapja az Egyesült Államok elnöke, és most először nyilatkozott országa atomarzenáljáról.


"Én szeretném a legjobban, hogy egyetlen országnak se legyen atomfegyvere, de sohasem fogunk lemaradni egyetlen államtól sem - legyen az akár barát -, nukleáris fegyverzet tekintetében, az élen akarunk állni" - fogalmazott.


Az Egyesült Államok és Oroszország között a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló új START szerződés értelmében 2018. február 5-ére mindkét félnek egyenlő szintűre kell csökkenteni nukleáris arzenálját, és tíz éven át azon tartani - idézte fel a Reuters. 


Trump az új START-ot "egyoldalú alkunak" minősítette - a Reutersnek nyilatkozva -, amerikai részről hasonlóan rossz megállapodásnak, mint az Iránnal kötött atomalkut. 


"Legyen szó a START-ról vagy az iráni ügyletről, jó alkuk megkötésébe akarunk belefogni" - így Trump.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában