Ország-világ

2017.01.05. 20:03

Még egy elrabolt lányt megtaláltak Nigériában

Nigériai katonák megtaláltak még egy lányt, akit több mint 300 diáktársával 2014-ben rabolt el a Boko Haram nigériai terrorszervezet az észak-nigériai Chibokból - közölte csütörtökön a közép-afrikai ország hadserege.

A fegyveres erők állítása szerint a chiboki lányt az iszlamista fegyveres csoport rejtekhelyeként szolgáló Sambisa erdőségtől nem messze fekvő, Damboa város közelében találták meg.


A nigériai hadsereg hónapok óta hajt végre támadásokat az erdőség ellen, hogy megtisztítsa a Boko Haram fegyvereseitől. A kormány korábban már bejelentette, hogy Sambisát visszafoglalták, de a szélsőségesek ezt cáfolták.


A Boko Haram 276 diáklányt hurcolt el Chibok városból 2014 áprilisában. Az első lány csak tavaly májusban szabadult ki fogságából, ráadásul terhesen.


Tavaly októberben a nigériai kormány újabb 21 lány elengedését érte el a nemzetközi vöröskereszt és a svájci kormány közvetítésével. Egy novemberi művelet keretében még egy lányt kiszabadítottak a Sambisa erdőségben.


Így összesen 23 lány nyerte vissza szabadságát, sorstársaik nagy részéről azonban nincsenek megbízható információk. Egyes jelentések szerint sokan közülük meghaltak betegségek vagy kígyómarás következtében.


A Boko Haram több mint hét éve küzd egy iszlám állam megteremtéséért, elsősorban Nigéria északi részén. A harcok során már mintegy 20 ezren vesztették életüket, és több mint 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Az összecsapások átterjedtek a szomszédos Kamerun, Csád és Niger területére is. A Boko Haram hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában