Ország-világ

2016.10.20. 09:09

Utoljára vitázott a kamerák előtt Clinton és Trump

Az utolsó tévés vitán szó esett a bíróságról, az abortuszról, az illegális bevándorlásról, Putyinról és arról, hogy trump csalást szimatol.

Az elnökjelölti vita első témája az Egyesült Államokban alkotmánybíróságként működő szövetségi legfelső bíróságáról és feladatairól szólt.


Hillary Clinton olyan legfelső bíróságot szeretne látni, amely nem keveseket képvisel, hanem a társadalom széles rétegeit, így a többi között kiáll a melegek és a transzneműek jogai mellett is. A demokraták elnökjelöltje fontosnak tartotta, hogy ne változzék az abortusz jogát garantáló, úgynevezett Roe/Wade törvény, s egyúttal felemelte szavát az egyik republikánus jogvédő civil szervezet ellen is.


Donald Trump az alkotmány második kiegészítésének tiszteletben tartását tartotta fontosnak - ez garantálja a fegyverviselés-, és használat jogát), s hangsúlyozta, hogy elnökként konzervatív főbírát jelöl majd.


Még mielőtt a két elnökjelölt a Las Vegas-i egyetem aulájának pulpitusához lépett volna, a vendégként részt vevők interjúk sorát adták a különböző televíziós csatornáknak.


Mike Pence republikánus alelnökjelölt például azt mondta, hogy a választás eredményét a republikánusok és a republikánus elnökjelölt is elfogadja. Clinton kampánycsapatának egyik tagja pedig azon aggodalmának adott hangot, hogy Chris Wallace konzervatív televíziós vezeti a vitát, és majd esetleg túl kemény kérdéseket tesz fel Clintonnak.


Mindenki megjegyezte, hogy az iráni televízió is jelen van, és élőben közvetíti a két politikus vitáját. Feltűnést keltett, hogy a két elnökjelölt családtagjai nem fogtak kezet egymással és nem is köszöntötték egymást.

Az abortuszról


Hillary Clinton az érvényben lévő, abortuszt garantáló törvény mellett érvelt, Donald Trump pedig - mint mondta - "életpárti", de a szövetségi államokra bízná a döntést.


Miután a republikánus elnökjelölt, Donald Trump kifejtette, hogy konzervatív főbírákat jelölne, s ezt követően ők megváltoztatnák a szabad abortusz jogát garantáló Roe/Wade-törvényt, a demokraták elnökjelöltje a törvény életben tartása mellett érvelt.


Clinton szerint az abortusz minden esetben tragikus döntés, de a nőknek joguk van ahhoz, kivált, ha az egészségük veszélybe került. A demokrata elnökjelölt szerint a legfelső bíróságnak meg kell vitatnia az egyes szövetségi államokban érvényben lévő szigorú és korlátozó törvényeket.


Az illegális bevándorlásról


Az illegális bevándorlást illetően Donald Trump és Hillary Clinton alapvetően másként gondolkodik, legalábbis ez derült ki harmadik elnökjelölti vitájukon.


Donald Trump szerint demokrata párti vetélytársa a nyitott határok híve, míg ő szigorítaná a határellenőrzést. Mint fogalmazott: "van itt néhány rossz ember és nekik távozniuk kell az országból". Trump utalt arra is, hogy Obama elnöksége idején mintegy egymillió illegális bevándorlót toloncoltak ki az Egyesült Államokból, csakhogy erről nemigen beszélnek.


Clinton erre azt válaszolta: az Egyesült Államok a bevándorlók országa. Hillary Clinton nem hagyta a műsorvezetőt szóhoz jutni, "túlbeszélte" őt, végül Chris Wallace-nak sikerült feltennie a kérdést: igaz-e az, amit a WikiLeaks kiszivárogtatott dokumentumai közölnek, miszerint ő egyetlen összefüggő, határok nélküli, azaz nyitott határokkal rendelkező kereskedelmi övezetet szeretne-e a féltekén? Clinton azonban erre nem válaszolt, s azt fejtegette, hogy nem is erről kellene beszélni, hanem arról, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatásai az oroszok beavatkozási kísérletei.


Később Hillary Clinton azzal vádolta meg Donald Trumpot, hogy kémkedésre buzdítja Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Putyin volt az egyik fő téma


Az amerikai elnökjelöltek szerdai, utolsó tévévitáján ismételten Vlagyimir Putyin orosz elnök és Oroszország megítélése volt az egyik legfőbb külpolitikai téma, mindkét jelölt, Donald Trump és Hillary Clinton indulatosan, egymás szavába vágva érvelt saját igaza mellett.


Clinton szerint az orosz kormány a hackertámadásokkal és a WikiLeaks-kiszivárogtatásokkal "kémkedik" az Egyesült Államok ellen, és Trump elnökként Putyin "bábja lenne". Trump azzal vágott vissza, hogy nem is ismeri személyesen Putyint, nem lenne a bábja, az orosz elnök viszont nem tiszteli Hillary Clintont. A demokraták elnökjelöltje azt állította, hogy Putyin elnök igenis segíti Trump kampányát, és szerinte Trump inkább hisz Putyin elnöknek, mint az amerikai hírszerző szolgálatoknak. Trump úgy fogalmazott, hogy Clinton azért nem kedveli Putyint, mert túljárt az eszén.


A demokrata párti elnökjelölt azt hangoztatta, hogy Trump "hetykén" kezelte az atomfegyverek használatának ügyét, s ezt Trump azonnal cáfolta. A két elnökjelölt ismét eltérően vélekedett az Egyesült Államok szövetségeseihez - Japánhoz, Szaúd-Arábiához - fűződő viszonyról. A republikánus elnökjelölt megismételte korábbi álláspontját, miszerint az Egyesült Államok "nem tarthatja el" vagyis nem finanszírozhatja Szaúd-Arábia, Németország és mások védelmi kiadásait. Donald Trump ezúttal is "hazugnak" nevezte vetélytársát.

Adó és munkahelyek


A demokrata párti Hillary Clinton fogadkozott a harmadik elnökjelölti vitán, hogy elnökké választása esetén nem fog adót emelni, republikánus ellenlábasa, Donald Trump pedig munkahelyteremtést ígért, és azt, hogy visszacsalogatja az országba a külföldre "vándorolt" munkahelyeket.


A demokraták elnökjelöltje több elemből álló gazdasági tervet kíván majd előterjeszteni a gazdaság állapotának javítására. A vitában az adórendszer átalakítását és a nőknek egyenlő bért ígért. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem kíván adót emelni, szemben az erről szóló állításokkal.


Donald Trump szerint az amerikai gazdaság stagnál, nincs elég munkahely, és azok a szabadkereskedelmi megállapodások, amelyeket Clinton férje írt alá (a NAFTA, vagyis az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás), vagy amelyet most Hillary Clinton támogat, az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, TTIP néven ismert szabadkereskedelmi megállapodás, rosszat hoznak az országnak. Clinton azt mondta, hogy a TTIP utolsó változatát nem vizsgálta meg alaposan.


Donald Trump szerint ha Hillary Clinton lesz az elnök, az amerikai gazdaság bajban lesz. A republikánus elnökjelölt leszögezte: ő az elmúlt harminc évben többet tett a magánszektorban, mint Clinton a közszolgálatban.

Obama járatja le Trumpot?


Donald Trump republikánus elnökjelölt szerint demokrata párti riválisa, Hillary Clinton és Barack Obama leköszönő elnök áll a kampánygyűlésein megjelenő erőszakos provokációk hátterében.


Chris Wallace műsorvezető a harmadik elnökjelölti vita során felhozta az elmúlt hetekben Trumpot szexuális zaklatással megvádoló nők eseteit. Trump cáfolta, hogy ezek megtörténtek volna, s mint mondta, be is bizonyította a vádak megalapozatlanságát. Azt mondta, hogy nála jobban senki se tiszteli a nőket. Ugyanakkor felhívta a műsorvezető figyelmét, hogy nem ezekre az állítólagos szexuális zaklatásokra kellene összpontosítani, hanem Clinton email-botrányára. Clinton utalt arra, hogy az FBI nem javasolt vádemelést az ügyben, mire Trump azzal vágott vissza, hogy Bill Clinton az FBI-döntés előtt találkozott az igazságügyi miniszterrel.


Vita bontakozott ki a Clinton Alapítvány vitatott tevékenységéről is. Trump Haiti példáját hozta fel, mondván, hogy a haiti földrengés után összegyűlt pénzt nem a helyreállításra költötték. "Haitin gyűlölik Clintonékat" - állította Donald Trump. Továbbá - tette hozzá - ha Clinton olyan nagyon védi a nők jogait és méltóságát, akkor hogyan fogadhat el az alapítvány olyan országoktól is jelentős támogatásokat, amelyekben semmibe veszik a nőket, a nők jogait. Ezzel összefüggésben utalt Szaúd-Arábiára. Hillary Clinton ezt válasz nélkül hagyta, s inkább felsorolta, hogy a családi alapítvány mi mindent csinál szerte a világban. Trump bűnöző vállalkozásnak nevezte a Clinton Alapítványt.


Trump csalást szimatol


Donald Trump republikánus elnökjelölt kitérő választ adott a szerdai elnökjelölti vitában arra a műsorvezetői kérdésre, hogy el fogja-e fogadni az elnökválasztás eredményét.


A vitavezető egyértelműen feltette a kérdést Donald Trumpnak, hogy egyetért-e alelnökjelöltje, Mike Pence és a leánya, Ivanka Trump nyilatkozatával, miszerint elfogadják az elnökválasztás eredményét. Donald Trump úgy fogalmazott: "majd amikor eljön az ideje, megmondom, egyelőre bizonytalanságban tartom önt". Vagyis arra utalt ezzel, hogy megvárja az eredményeket, és utána dönt róla.


A republikánus elnökjelölt azt állította, hogy milliók regisztráltatták magukat jogosulatlanul a választásra. Szerinte Hillary Clintonnak nem is lenne szabad indulnia az elnökségéért, már eleve a jelöltsége is bizonyíték a választási csalásra. Trump a vita hevében "undok nőnek" nevezte vetélytársát.


Hillary Clinton leszögezte: az amerikai történelemben a vesztes elnökjelöltek mindig elfogadták a választás eredményét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában