Ország-világ

2016.10.08. 15:01

Nézőpont: akár tíz baloldali párt is osztozhat a szavazatokon 2018-ban

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal nem tud majd kormányzóképes erőt felmutatni.

Deák Dániel, az intézet elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, az MSZP és a DK nagy valószínűséggel összefog majd, a többi kis párt pedig további szerződéseseket köthet, ami kaotikus állapotot eredményezhet a baloldalon.         


Kiemelte, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) úgy próbál helyezkedni a baloldalon, hogy minél kevesebb párt vegyen részt egy lehetséges baloldali összefogásban, ugyanis csak így tudnak a jelenleginél több képviselőt juttatni az Országgyűlésbe.


A Nézőpont Intézet elemzője szerint a baloldalnak 2017 nyarára kell rendeznie, hogyan kívánnak nekivágni a következő parlamenti választásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában