2016.10.02. 22:28
Népszavazás 2016 - Egy budapesti szavazókör fél nyolc után zárt
Egy III. kerületi szavazókör egy ittas választópolgár miatt fél nyolc után pár perccel zárt, a XIII. kerületben pedig bombariadó volt három helyen, ezért nem tudott minden szavazókör bezárni este 7 órakor - hangzott el a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján. Egy, a szavazókörben megjelent részeg ember miatt csak 19 óra 35 perckor tudott bezárni egy szavazókör a főváros III. kerületében, "rá várt az egész ország" - mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke.
Ezzel utalt arra, hogy a részeredmények közlését csak akkor lehet megkezdeni, ha valamennyi szavazókör bezárt. Mint mondta, a III. kerületi szavazókörben megjelent ittas embert nem tudták eltávolítani a szavazókörből, ezért tudott csak később bezárni ez a szavazókör. Tájékoztatása szerint a XIII. kerületben bombariadó volt három szavazókörben fél 7-kor, ott rendőrség és a tűzszerészek intézkedése következtében 7 óráig vissza tudtak menni a szavazatszámláló bizottságok, és mindenki szavazhatott, aki 7 óráig beállt a sorba. Ezért nem tudott minden szavazókör bezárni este 7 órakor, a szavazás végén - közölte. Hozzátette: kivételesen most nem az átjelentkezők sorban állása miatt történt a csúszás. Mint fogalmazott, valamennyi helyi választási iroda "fantasztikusan felkészült" és be tudtak zárni 19 órakor. Elmondta azt is, hogy a szavazókörökben már folyik a szavazatok összesítése. A névjegyzékben a pénteki záráskor 8 272 625 választópolgár volt jogosult részt venni a szavazáson, ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, 4 136 313 érvényes szavazatra van szükség.
A sajtótájékoztatón Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke elmondta, a testület délutáni ülésén a szavazás napja előtt benyújtott kifogásokat, fellebbezéseket bírálták el, ezek a határozatok még nem jogerősek. Elmondta azt is, hogy az NVB tagjainak jelenlétében este 7 órakor megkezdődött az érvényes szavazási iratok mellett talált mintegy 74 ezer levélszavazat szkennelése. A levélszavazás eredményét majd az NVB állapítja meg, miután megérkeztek a külképviseleteken leadott levélszavaztok az NVI-be és azokat is megszámlálták. Ugyancsak az NVB számlálja meg a külképviseleteken leadott szavazatokat is. A népszavazás eredményét az NVB a szavazóköri jegyzőkönyvek, a levélben szavazás valamint a külképviseleti szavazás eredményének jegyzőkönyve alapján állapítja meg.