Ország-világ

2016.10.02. 13:17

Maláj utasszállító - Ausztrália szerint év végéig megnevezik a felelősöket

Év végéig véglegesítik, kik felelősek az Ukrajna felett 2014-ben lelőtt maláj utasszállító tragédiájáért - mondta vasárnap Julie Bishop ausztrál külügyminiszter az ABC ausztrál közszolgálati műsorszórónak.

"Az év végéig, talán a jövő év elejéig készen lesz azoknak a neveknek listája, akikről úgy gondoljuk, hogy felelősségre kell vonni. Ezt követően pedig bűnvádi eljárást kell lefolytatni" - mondta Bishop. A miniszter úgy vélekedett, hogy nemzetközi különleges törvényszéket kell felállítani a felelősségre vonáshoz, hasonlóan ahhoz, ahogy a PanAmerican légitársaság 1988-ban a skóciai Lockerbie felett felrobbantott repülőgépének ügyében történt.


A 298 áldozatból 28 volt ausztrál állampolgár.


2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.


A nemzetközi nyomozócsoport szerdán ismertette megállapítását, miszerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték fel a rakétát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában