Ország-világ

2016.10.13. 16:13

Kormányinfó: a Népszabadságról kérdezték Lázár Jánost

Lázár szerint nem volt fair, ahogy elbocsájtották az újságírókat. Ezzel együtt nem gondolja, hogy a kormánynak bármit is kellett volna tenni a lap érdekében.

Furcsállnám, ha a kormánynak kellett volna megmentenie a Népszabadságot, de amúgy sem kereste meg a Népszabadság kiadója a kormányt, hogy segítségre volna szüksége, de egyébként vajon az adófizetők pénzéből kellett volna megsegíteni a Népszabadságot? - ezzel a nem teljesen tiszta eszmefuttatással válaszolt Lázár János a HVG.hu-nak.


Egy lapnak a sorsát az olvasók határozzák meg, akik előfizetnek, vagy megveszik az újságot - mondta Lázár János, hozzátéve, hogy elbocsátáskor fair eljárás jár az újságíróknak is, meg másnak is, így elvárható volna, hogy ne verjék át a munkatársakat.


Korábban:


Az a kormány célja, hogy meggyőzze a parlamenti frakciókat arról: az alaptörvény módosítása elengedhetetlenül szükséges, hogy az ország határait megvédjék - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.


Lázár János elmondta, a miniszterelnök erről egyeztet pénteken az MSZP elnökével, jövő héten pedig a Jobbik elnökével.


A miniszter a jövő heti európai tanácsi (ET-) ülésről azt mondta, Magyarország politikai célkitűzése, hogy megakadályozza a kötelező kvótát, és várakozásaik szerint a tanács tagjai megerősítik korábbi álláspontjukat: csak önkéntes lehet a kvóta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában